Ön is aggódhat kedvenc sorozatáért

Megegyezhetnek a forgatókönyvírók a stúdiókkal a béremelésről, így elmaradhat a hollywoodi írócéhek tervezett sztrájkja. A leállás leginkább a sorozatoknak tett volna be, mert ezek jóval rövidebb idő alatt készülnek, mint a filmek. De épp a sorozatok miatt tört ki a balhé.
Szabó Dániel, 2017. május 2. kedd, 17:55
Fotó: AFP

Az elmúlt években megváltozott a filmsorozatok gyártási struktúrája, így nehéz helyzetbe kerültek azok a forgatókönyvírók, akiken ugyan nagyon sokban múlik egy produkció sikere, de többségüket csak a legelvakultabb rajongók ismerik. Legutóbb 2008-ban sztrájkoltak az írók, de akkor még a programok nagy része 20-24 részes évadokkal készült, mostanra a Netflix és az HBO sikerszériái nyomán egyre több műsor készül 8-13 résszel. A probléma pedig ebből van: kevesebb a leadott forgatókönyv, kevesebb a pénz.

Az írók március 13. óta próbálnak megegyezni a stúdiókkal arról, hogy emeljék meg a béreket. A szakszervezetük szerint az elmúlt években 23 százalékkal kevesebb pénzt kapnak, tehát nagyjából ekkora növelésre vágynak. Hétfőn hajnalban pedig a BBC információi szerint valamiféle megegyezési javaslattal álltak elő a gyártók. Az írócéh szerint kedvező ajánlat esetén elkerülhető a sztrájk.

Több ezren tüntetnének

A legutóbbi, 2008-as sztrájk mintegy 2 milliárd dollár kárt okozott a hollywoodi stúdióknak. Akkor mintegy 8000 ember hagyott fel a munkavégzéssel, így a sorozatok tervezett menetrendje vagy elúszott, vagy kevesebb részt gyártottak. A csatornák pedig reality műsorokba menekültek, mert azokhoz nem kell annyi szöveggyártó. Idén úgy becsülték, hogy az írócéh közel 9000 tagja kezdhet sztrájkba, de hatezren szinte biztosan felhagynának a munkavégzéssel, mert a múlt heti közgyűlésen ennyien támogatták a tüntetést.

Kérdés, hogy a mostani mennyiben érinti hátrányosan az olyan streaming szolgáltatókat, mint a Netflix vagy az Amazon. Itt ugyanis a sugárzási jogok eladásából és a reklámbevételekből kevesebb jut, mivel az internetes közvetítésnél ezekből jóval kevesebb van. Viszont az elmúlt években egyre több saját gyártású műsor jelent meg a felületeiken.

A Netflixnek a világon mintegy 90 millió előfizetője van, többek közt Magyarországon is. Tavaly a harmadik negyedévben 52 millió dollár adózott eredményt értek el, a bevétel 2,29 milliárd dollárra emelkedett. A tervek szerint hat milliárd dollárt fordítanak az idén tartalomgyártásra.

HOZZÁSZÓLÁSOK