Renault-botrány: megvédte Ghosnt a cég

Nem talált szabálytalanságokat Carlos Ghosn elnök-vezérigazgató javadalmazásában a felügyelőbizottság megbízásából a Renault autógyárnál elvégzett belső ellenőrzés - jelentette be csütörtökön az autóipari konszern az MTI szerint.
Szabó Dániel, 2018. december 13. csütörtök, 19:52
Fotó: AFP

A japán hatóságok a japán értékpapír-felügyeletnek a Nissan által 2015 óta benyújtott jelentéseiben személyes jövedelmének valótlan szerepeltetése miatt emeltek vádat a hét elején a Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari együttműködés három héttel ezelőtt letartóztatott első embere ellen.

A Nissan minden posztjáról felmentette Carlos Ghosnt a letartóztatást követően és ugyanígy járt el a Mitsubishi autógyár is. A Renault felügyelőbizottsága viszont közvetlenül a letartóztatást követően megerősítette posztján a "feladatának ellátásában átmenetileg akadályoztatott" vezérigazgatót és teljes hatáskörű helyettest nevezett ki "jogi ügyei tisztázásának" idejére.

A csütörtöki közlemény szerint 2015 és 2018 között a cégvezér javadalmazása mindenben megfelelt "a vonatkozó jogszabályoknak" és az iparágban elfogadottnak tekintett alapelveknek egyaránt.

A Renault közleménye megemlíti, hogy a felügyelőbizottság "a helyzet értékelésének a folytatására és az új fejlemények azonnali jelzésére" kérte fel a cég jogászait a Nissan által biztosított információk alapján. A közlemény kiemeli, hogy a felügyelőbizottság értékelése szerint "egyelőre nem állnak még rendelkezésre Carlos Ghosn védelmére felhasználható információk".

HOZZÁSZÓLÁSOK