Saját roncsprogramba kezdenek az autógyártók?

Még három évig biztosan nem érik el az autóeladások a válság előtti szinteket - vélik elemzők. Bár globálisan már kismértékű fellendülésre lehet számítani, Európában még visszaesést várnak. Szakértők úgy vélik: a gyártók saját roncsprogramba kezdhetnek annak érdekében, hogy a vevőket a bemutatótermekbe csábítsák.
Kovács Zita, 2010. február 26. péntek, 13:51
Fotó:

Az autóipar legnagyobb szereplői a jövő héten tartandó genfi autókiállításon gratulálhatnak maguknak, hogy átvészelték az elmúlt évtizedek legnagyobb válságát nagyobb összeomlás nélkül. Mindezt ugyanakkor annak a több tíz milliárd dollárnak köszönheti, amit a szektorba lapátoltak pénzügyi támogatások formájában, amik roncsprogramokat és kormányzati hiteleket jelentettek - cikkez a Financial Times.

Hogy a piac kezd magához térni, jelzi, hogy az amerikai autóeladások - miután tavaly 27 éves mélypontot jelzett a 10,4 millió eladott autó - most újra növekednek. Ugyanakkor a hangulat Genfben aligha lesz túláradó a szektor lassú mértékű fellendülésről szóló előrejelzések közepette, ami még mindig nem szabadul krónikus problémáiból. Még ha az amerikai piac fel is lendül, a kereslet az autókra Európában várhatóan csökkenni fog idén, mivel a roncsautóprogramok a végükhöz közelednek.

Kemény év vár az autógyártókra

Dieter Zetsche, a Daimler főnöke e héten közölte, hogy szerinte egy kőkemény év lesz az iparág számára 2010. Az elemzők szerint az autóeladások a nagyobb piacokon - Európában, Észak-Amerikában és Japánban - nem érik el a válság előtti szinteket 2013 előtt. Ha globálisan nézzük, a szektor már túl van a nehezén, de még sok türelemre van szükség a valódi fellendülésig - hangsúlyozta Calum MacRae, a PwC autó elemzője.

Szakértők szerint nem jelent jót, hogy az európai kormányok anélkül nyújtanak támogatásokat az autógyártóknak, hogy arra ösztönöznék őket, oldják meg a többletkapacitás problémáját, ami mindig is gondot jelentett és a bajok fő forrása marad. Épp ennek az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: Franciaország, Olaszország, Németország és az Egyesült Királyság nyíltan vállalja, hogy a segélyeket az üzemek megtartása érdekében juttatja a gyártóknak.

Az amerikai autógyártók a legmélyebb pénzügyi válságban 3,5 millió egységgel csökkentették a gyártott autók számát 2007 és 2009 között a PwC szerint. Az amerikai kormány a GM-től és a Cryslertől is üzemek bezárását követelte a több mint 60 milliárd dolláros támogatási hitel fejében.

Európában, ahol az autógyártók inkább a szállításokat mérsékelték vagy a munkavállalókat munkaidejét csökkentették, ahelyett hogy gyárakat zártak volna be, csupán 1,2 millió egységgel fogták vissza a termelést - hangsúlyozta a PwC. A kontinensen csak két üzembezárást jelentettek be, mióta a krízis megkezdődött: ez a Fiat gyárát érintette Szicíliában és az Opel egységét Belgiumban. Még a Jaguar Land Rover közölte, hogy bezárja három brit gyárából az egyiket a mostani évtizedben.

Európában még visszaesés várható

A franciaországi PSA Pegeot Citroen szerint az európai autópiac 10 százalékkal zsugorodik idén, míg riválisa, a Renault közölte, hogy 9 százalékos mérséklődést várnak. A Fiat részedése csökkent ebben a hónapban, miután Olaszország kormánya visszafogta a roncsprogrammal összefüggő támogatásokat, ami tavaly fűtötte a keresletet.

Maga a német roncsprogram megszüntetése azt jelenti, hogy az európai eladások nagyjából 1 millió egységgel csökkennek idén. Elemzők szerint a roncsprogramok kifutása után az autógyártók nyújthatnak hasonló támogatásokat, hogy a vásárlókat a bemutatótermekben tartsák. Néhány cégnél már ez tapasztalható: a briteknél a Hyundai a múlt hónapban indított egy programot, amely során 2000 font kedvezményt kínálnak azoknak a fogyasztóknak, akik lecserélik a 7-10 éves autóikat. A támogatás mértéke megegyezik a brit kormány által nyújtott támogatással, ami 10 vagy annál idősebb autókra vonatkozott.

Globálisan már növekedésre számítanak

Ha a várakozások Európában nem is túl biztatóak, a fejlődő gazdaságokban, különösen Kínában - amely az USA után a legnagyobb piaccal rendelkezik - az autókereskedők optimisták lehetnek idén. A JD Power előrejelzése szerint a globális autóeladások idén elérik a 66,5 milliót, ami meghaladja a tavalyi 64 milliós számot - ehhez legnagyobb mértékben a fejlődő piacok járulhatnak hozzá, illetve az USA-ból is jó eredményeket várnak.

2009-ben Pekingben bemutatták az általános gazdaságösztönző intézkedéseket, aminek köszönhetően az eladások 48 százalékkal nőttek. Ugyanakkor a legtöbb elemző lassabb növekedésre számít idén.

További kockázatot jelentet a szektor fellendülése előtt az, hogy az autópiaci beszállítók nem lesznek képesek felvenni a lépést a vevőkkel, amikor az eladások fellendülnek. A növekvő alapanyagárak egy másik jelentős kockázatot képviselnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK