Tunézia harcba kezdett az Emirates ellen

A tunéziai közlekedési minisztérium felfüggesztette a tuniszi reptérre érkező és induló összes Emirates-járatot. A konfliktus alapja, hogy az Egyesült Arab Emirátusok légitársasága pénteken nem engedett fel két tunéziai nőt a dubaji járatára - írja az Index.
Szabó Dániel, 2017. december 25. hétfő, 13:41
Fotó: Pexels

A tunéziai sajtó szerint napok óta nem engedtek fel 30 év alatti fiatal nőket az Emirates több tunéziai járatára, hogy pontosan miért, azt nem indokolták meg. Az emírségek nagykövete, akit az afrikai arab ország külügyminisztériuma berendelt, ezt elismerte, de azt mondta, hogy az ideiglenesen bevezetett intézkedést már feloldották.

Az incidenst pedig biztonsági okokkal indokolta: az emirátusok külügyminisztere is erről beszélt, és azt mondta, hogy ettől függetlenül az Egyesült Arab Emírségek "tiszteli a tunéziai nőket" - írja a portál.

A tunéziai közlekedési minisztérium ezzel együtt felfüggesztette a légitársaság járatait. Az indoklás szerint a korlátozás addig tart, amíg az Emirates a nemzetközi szerződéseknek és szabályoknak megfelelően üzemelteti a járatait. A tunéziai külügyminisztérium berendelte az emeritások nagykövetét, aki elmondta, hogy

HOZZÁSZÓLÁSOK