Újabb próbát tesz velünk a Starbucks?

A világ legnagyobb kávéházlánca már a válság utáni időkre készül; a tervek szerint Csehországban és Lengyelországban öt éven belül megduplázhatja boltjai számát.
NAPI, 2009. augusztus 4. kedd, 18:06

A Starbucks arra számít, hogy a nyugat-európainál jóval kevésbé telített térségi piacon pótolhatja azt a kiesést, amelyet a fogyasztás visszaesése miatt szenvedett el a hazai piacon és a fejlett országokban. A Bloomberg információi szerint ugyanis az amerikai cég arra készül, hogy a 2008-ban elindított csehországi és 2009-ben megkezdett lengyelországi terjeszkedését, valamint az évek óta ígért magyarországi piacnyitást a térség gazdaságának talpra állásakor folytatja, öt éven belül pedig megduplázza jelenlétét.

A Starbucksnál abban bíznak, hogy a következő tíz évben dinamikusan terjeszkedhetnek a régióban, ahol az AmRest Holdings NV-vel közös vállalata felelős a hódításokért. A Starbucks világszerte közel 17 ezer kávéházat üzemeltet, ebből 5463-at az Egyesült Államok területén kívül.

HOZZÁSZÓLÁSOK