A cél kettős volt: egyrészt hogy felhívják a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára a fiatok körében, másrészt hogy megtudják, a fiatalok milyen ötleteket valósítanának meg, ha lehetőséget, pénzügyi és szakmai támogatást kapnának. A hazai egyetemi és főiskolai hallgatók 3−5 fős csapatai a környezetet, társadalmat, illetve egészséget érintő mini projekttervekkel − a probléma feltárásától kezdve a megvalósítási, ütemezési, kommunikációs és költségvetési terven át − pályázhattak. A "Másokról szól" sokszínűségét bizonyítja, hogy több területen is sikeres együttműködést eredményezett és közel 200 érintett vett részt a programban. A pályázat azért is kiemelt a PwC életében, mert a közel egyéves programba több ponton is bevonják munkavállalóikat: a pályázatok értékelése során, a decemberi döntőbe jutott csapatok szakmai felkészítésében, mentorálásában, illetve később a győztes projektek megvalósulásánál is önkéntes munka keretében.

A 2012/2013-as év nyertes pályázatai:
Jövőre fel! − Egész napos érdekességgel teli egyetemlátogatás Csurgó hátrányos helyzetű általános iskolásaival.
Otthontalanok az otthontalanokért − Kreatív kézműves foglalkozás gyermekotthonok kis lakói számára, tehetséges hajléktalan emberek közreműködésével.
Margó − Több ezer világító könyv a kultúra, az irodalom és az olvasás fontosságának népszerűsítéséért.
Szabad-e locsolni? − Finom húsvéti menü készítése a Wesley János óvoda hátrányos helyzetű kis lakóinak.
Klikk-mindenkor − Az internet és a számítógép rejtelmeinek megismertetése két győri idősek otthonában.
Együtt az elérhető tudásért − Vidéki hátrányos helyzetű diákok részvételének segítése az Ingyenes Országos Próbaérettségi Napon.
Jászsági öko-összefogás − Nagyszabású öko-nap Jászberényben a környezettudatos gondolkodás növelése érdekében.