Ahogy a világnak, úgy a magyar műtárgyaukciós piacnak se lett vége 2012-ben, pedig sokan jósoltak ilyesmit. Négy éve tart a válság, a piaci szereplők legfontosabb célja ez idő alatt az volt, hogy ne engedjék az árszintet leesni − így is 20-25 százalékkal lejjebb került. A legtöbbet hangoztatott kijelentés változatlan: a főművekre, a kvalitásos darabokra nehéz időkben is van kereslet, ezek ára akár emelkedhet is.

Végére maradt a rekord

Látványos igazolása volt ennek decemberben a Virág Judit Galéria árverésén kalapács alá kerülő Csontváry. A Traui tájkép naplemente idején minden idők legmagasabb áron elkelt magyar képe lett, 240 millió forintos leütési árával − a festő esetében nincsenek kvalitásbeli kérdések, van eladó Csontváry és gyűjteményben lévő Csontváry. Az eladó kategóriára pedig sokan mozdulnak, csak az a kérdés, éppen mennyi pénzük van, mert addig fog menni a licit. A Virág Judit Galéria végül a tavalyi árlista első három helyét vitte el, a 70 százalékos tavaszi leütési aránya télen újra 90 lett, a Csontváryról pedig minden híradás beszámolt, nemcsak a szaksajtó. A második helyezett Ferenczy az életműtárlat egyik "Wanted" képe volt, azaz ez is újdonságként került piacra. Egész évben bíztak a vevők a nagybányai munkákban, Ziffer Sándor Tél Nagybányán című fauve-os festménye ezek közül is kiemelkedik, méltán ért el 40 milliós árat a Kieselbach Galéria téli árverésén.

Sikeresen erősített a BÁV

A BÁV májusban tartotta 60. árverését, amelyre az egész országból gyűjtöttek anyagot, ráadásul csökkentették a beadói költségeket is. Az ékszerek és az ezüstök szegmensében piacvezető ház festményvonalon is erősített: novemberben ifj. Markó Károly festménye 14 millióért, Molnár József Dunai átkelés című vászna 8 millióért cserélt gazdát. A műtárgynapon egy habán füleskancsó 2,4 millióért kelt el, egy francia szecessziós boroskészletet pedig az Iparművészeti Múzeum vett meg a BÁV-tól. A decemberi ezüst- és ékszerárveréseken minden vevőre talált, beleértve több nagy értékű briliáns ékszert is. A BÁV mindemellett felelevenítette a sikeres Mesélnek a műkincsek sorozatát és ráerősített a becsüstanfolyamokra, amelyek iránt nőtt is az érdeklődés.

A több mint száz év után előkerült Csontváry-kép azonnal aukciós rekorddal kelt el

A Nagyházi Galéria drámai veszteséggel kezdte az évet: elhunyt az alapító Nagyházi Csaba, a modern magyar műkereskedelem egyik megteremtője. A házat azonban a család viszi tovább: néprajzi aukcióik tavasszal és ősszel is sikeresek voltak, itt változatlanul ők a piacvezetők. A nagy árverési sorozatok vegyes eredményeket, gyenge elkelési arányokat hoztak, de néhány kvalitásos gyűjtői darab ára náluk is magasra szökött, két Rippl-Rónai a 2012-es toplistán is előkelő helyre került. A karácsonyi árverés jelentős festménytételei bennragadtak, de a műtárgyak és az ezüstök szépen teljesítettek. Egy 600 ezer forintról indított osztrák komód meg sem állt 4 millió forintig, egy  XIX. századi magyar írószekreter 2,4 millióért kelt el − bútortételek rég nem értek el ilyen árakat a magyar piacon.

Rég nem látott árak is kialakultak a bútorok licitálásakor


A Polgár Galéria októberben és decemberben tartott árverést, ezek főleg a műtárgyak, ékszerek, ezüstök, órák területén hoztak sikereket. Ősszel egy díszmagyar került 1,1 millióba náluk, karácsony előtt pedig megismételték a 2011-es sikert egy szentpétervári dísztányérral: a most felkínált porcelán ára 60 ezerről 1,8 millió forintig jutott.

Új arcok a közönség soraiban

A mindeddig válságállónak bizonyuló debreceni Villás Galéria az év végén a szokásosnál rosszabb eredményeket ért el, az elkelési arány 80 százalékosra romlott és gyérebb volt a közönség is. Villás Jánosné úgy összegezte tapasztalatait, hogy egyre inkább a minőséget keresik nála is a vevők és egyre több fiatal kapcsolódik be a gyűjtésbe Debrecenben. Az új arcok felbukkanása Virág Juditék decemberi árverésén is megfigyelhető volt − amit a Csontváry iránti felfokozott érdeklődés is magyarázhatott −, a BÁV, a Nagyházi és a Polgár Galéria pedig a kínai vevők egyre érezhetőbb megjelenését tapasztalta.

Tájkép ladikkal
Kép: Munkácsy Mihály festménye 38 millió forintért talált gazdára

Az Abigail Galéria az első félévben több oroszországi városban tartott értékesítéssel egybekötött kiállításokat, a hazai árverési piacra csak karácsony előtt tértek vissza. Schönberger Armand Modell enteriőrben című 1931-es festménye 17 millióért, Batthyány Gyula több házat is megjárt Bajadérja 16 millió forintért cserélt gazdát náluk. A ház védjegyévé vált próféták jól teljesítettek, az Abigail egyébként is úttörője a hazai műtárgypiac "internacionalizálódásának".

A grafikai műfajok kicsiny gyűjtőkörének nincs utánpótlása − ez látszott az Arte árverésein. Az első félévben volt egy 40 és egy 70 százalékos elkelési arányuk, a másodikban pedig két 50 százalékos. A legmagasabb leütést tavaly náluk Ország Lili Emlékezet című monotípiája hozta, 280 ezer forinttal.

Aukciós toplista, 2012 (millió forint)
HelyezésFestőCímÁrGaléria
1.Csontváry Kosztka TivadarTraui tájkép naplemente idején240Virág Judit
2.Ferenczy KárolyLovak a vízben (Lóitatás)70Virág Judit
3.Perlrott Csaba VilmosVerőfényes udvar Nagybányán50Virág Judit
4.Ziffer SándorTél Nagybányán40Kieselbach
5.Munkácsy MihályTájkép ladikkal38Belvedere
6.Vaszary JánosŐsz32Virág Judit
7.Rippl-Rónai JózsefKalapos nő portréja30Nagyházi
7.Aba-Novák VilmosPorto dell' Adriatico (Adriai halászváros)30Kieselbach
7.Tihanyi LajosCsendélet zöld palackkal30Virág Judit
7.Iványi Grünwald BélaNagybányai táj30Virág Judit
8.Ferenczy KárolyVáltozat a Madárdalhoz28Virág Judit
8.Dénes ValériaCserepes csendélet28Kieselbach
9.Perlrott Csaba VilmosVirágcsendélet gyümölcsökkel26,350*Biksády
10.Rippl-Rónai JózsefVirágzó fák26Nagyházi
10.Ziffer SándorNapfényes nagybányai utca26Kieselbach
10.Vaszary JánosMatrózok26Kieselbach
*85 ezer euró
Forrás: Napi-gyűjtés

Tíz árverést hirdetett meg a tavalyi őszi-téli szezonra a Belvedere Galéria, ebből egy, a Gorka-kerámiákból tervezett érdektelenség miatt elmaradt. De volt kamaraárverése az üvegeknek, a herendi porcelánoknak, a délkelet-ázsiai műtárgyaknak, grafikáknak és festményeknek, valamint két művészeti aukció is. Ez utóbbiak iránt volt ugyan érdeklődés, de nem akkora, amekkorát a parádés anyag megérdemelt volna, még az egymillió forint feletti leütések is kevés licitlépcsőt jártak meg. Szeptemberben visszamaradt egy 4,8 millión indított akvarell-tus kép Rodcsenkótól, az orosz avantgárd egyik legnagyobb alakjától, akinek műveiért a világ bármely részén magas árat fizetnek. Decemberben már tízmilliós árak is voltak, Munkácsy Mihály 1880 körüli tájképe 38 millió forintért kelt el. Egy aukciót tartott novemberben a Biksady Galéria a geometrikus művészet köréből és XX. századi fotókból, az eseményt Robert Mapplethorpe férfiaktjának 1981-es vintázs felvétele koronázta meg − ezt 32 ezer euróért (közel 9 millió forint) ütötték le. Két Egry József-festmény 6 milliós, illetve 3,8 milliós leütésével és a tételek harmadának elkelésével az augusztusi balatonfüredi aukció lett a Pintér Galéria legeredményesebb eseménye 2012 második felében. Bár a Soha többet! Harmadszor... elnevezésű, immár negyedszer megrendezett no6vemberi szocreál-aukción többet vásároltak, csak egy tételért, Pinczehelyi Sándor 1988-as Csillag, Coca-Cola című vásznáért adtak egymillió forintot. A szocreál relikviák, festmények, szobrok nagy része külföldi vevőkhöz került.