− Elsőre "alákérdezésnek" tűnhet, mégsem az: jónak vagy rossznak ítéli az idei kiskereskedelmi évet?

− Közel sincs vége, sőt ez a hét a legerősebb a szezonban. Sok kereskedő számára sorsdöntő ez az időszak. A napokban jelent meg a KSH GDP felhasználására vonatkozó harmadik negyedéves adata, amely szerint néhány tized százalékkal nőtt a teljes fogyasztás, összességében pedig az első háromnegyed évben stagnált. Nagyjából ugyanez vonatkozik a kereskedelemre is, 2011-ben a piac megtartotta 2010-es volumenét, vagyis a 15 ezer milliárdos fogyasztásból a kereskedelemben a gépkocsi-értékesítéssel együtt változatlan áron számolt 8000 milliárd forintot. Hogy ez jó vagy rossz? A viharban talpon maradni eredmény, ha azt vesszük, hogy a fogyasztói piacra milyen terhek nehezedtek. Mindenekelőtt ilyen a devizahitelek törlesztőinek megugrása. Egy Kopint-elemzés szerint ez nagyjából 200 milliárd forintot húzott ki a zsebekből. Erre rakódott az üzemanyagok árának drasztikus növekedése, ez mínusz 100 milliárd forint elkölthető jövedelmet jelentett, és ugyancsak a vásárlóerő gyengüléséhez vezetett az élelmiszerpiacon az első kilenc hónapban mért hét százalék körüli infláció. A háztartások úgy csoportosították át a költéseiket, hogy nagyjából az elmúlt évhez hasonló élelmiszer-fogyasztás mellett már kevesebb üzemanyagot vásároltak, és a többletjövedelmükből − vagy bizonyos szolgáltatásokról lemondva − voltak kénytelenek kigazdálkodni a törlesztőrészletek növekedését. A piac legnagyobb vesztese az iparcikk volt, itt több területen erős forgalom-visszaesés mutatkozott. Nagyon fontos leszögezni, hogy ebben a helyzetben már az is eredmény − nemcsak a kiskereskedelem, hanem a gazdaság tekintetében is −, hogy nem csúszott lejjebb a fogyasztás. A kiskereskedelmi volumen 2007 óta évről évre csökkent, a mélypont 2010 első félévében volt.

− Mi az, ami megfogta a kereskedelmet?

− Két komolyabb tételnek volt szerepe. A legfontosabb, hogy 2011-ben összességében javult a gazdaság teljesítménye, ezen belül pedig nőttek a keresetek. További lényeges változás a személyi jövedelemadó átalakításának piaci oldala volt. Az szja átalakítása nem csak és kizárólag a legtehetősebb rétegnek jelentett többletjövedelmet. A kulcs változása vagy a gyermekek után igénybe vehető kedvezmények szélesebb rétegnek is könnyítést jelentettek, de természetesen az is tény, hogy az alacsony keresetűeknél az adójóváírás kivezetése veszteséget jelent (tegyük hozzá: az adójóváírás a kulcsok számától független kedvezmény). Az adóátalakítás nagyjából 400 milliárd forinttal növelte a vásárlóerőt, míg a nyugdíjpénztári reálhozamok  260 milliárd forinttal toldották meg. Ez a pénz véleményem szerint legnagyobb részben a törlesztőrészletek fizetésére ment el − egyes állításokkal szemben nem mind ment megtakarításra −, de jutott belőle vásárlásra is, enélkül visszaesett volna a fogyasztás. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a 660 milliárd forint a fogyasztási kiadások 4-5 százalék közötti része. Az más kérdés persze, hogy a kormányzat erre az évre a tervezés legelső szakaszában még 2,6 százalékos fogyasztásbővüléssel számolt, de a válság vihara, az infláció ezt már  az év elején alaposan megtépázta, a devizaválság pedig kisöpörte az ablakon. Egyébként a fogyasztói, ezen belül pedig a kereskedelmi piac válság előtti növekedési sorában ez nem számít felpörgetett értéknek.

− Eddig arról beszéltünk, hogy lett volna alapja a növekedésnek, de mégsem történt meg. Nem lehet, hogy a fogyasztói bizalom hiánya, illetve a depresszió fogta vissza a növekedést?

− A fogyasztói piac alakulását mindig összetett folyamatok befolyásolják, amiben a gazdaság egészének helyzete a döntő. Talán furcsán hangzik, de szerintem abban, hogy a kiskereskedelem nem pörgött fel (talán túlzás felpörgésről beszélni, hiszen egy-két százalékos növekedés lett volna elvárható), eddig nem játszott szerepet a bizalom hiánya. 2010 átmeneti év volt, ezzel együtt a fogyasztói piac a harmadik negyedévben csekély mértékben nőtt, de jött a negyedik negyedév inflációs hulláma, ami a nyakig eladósodott családokkal terhelt fogyasztói piacnak már sok volt. A kormány idei céljai éppen ellenkezőleg, bizalomerősítők voltak, csak éppen kevésnek bizonyultak (döntő súllyal ilyen volt a devizahitelesek megsegítésének szándéka, de tény az is, hogy a legkisebb jövedelműek helyzete romlott).

− Viszont több olyan politikai intézkedés is volt, ami erodálta a kiskereskedelmet, befektetői bizalmatlanságot gerjesztett, így a piac sem pénzügyi, sem kereskedelemtechnikai oldalról nem tudott rádolgozni az elkölthető jövedelmekre.

− A kiskereskedelem nem önjáró, ezt le kell szögezni, szerepe alaposan túlmutat az ágazat rideg keretein. Ráadásul egyes politikusok már régen is csak fejőstehénnek nézték az ágazatot, miközben a feldolgozóipar után a GDP második legnagyobb termelője 10 százalék körüli részesedéssel − ami például több mint kétszerese az egyébként minden elismerésre valóban méltó mezőgazdaságénak −, és a foglalkoztatásban is dobogós. Mindez pedig nemcsak bevételt, hanem hatalmas ráfordításokat is jelent, például bérben vagy beruházásokban. Azt, hogy erodálták-e a piacot a gazdaságpolitikai döntések, én úgy fogalmaznék: voltak olyan lépések, amelyek visszafogták a kiskereskedelem fejlődését. Ilyen például a 30 milliárd forint különadó, amelynek bevezetése előtt semmiféle szakmai egyeztetés nem volt (legalábbis velünk nem), túlnyomó része pedig nyilvánvaló céllal öt-hat nagyvállalkozásra esik, de a kisebb szereplőknek is jutott belőle éppen annyi, hogy ne tudják egykönnyen eldönteni, képesek-e kigazdálkodni egy munkaerő éves minimálbérét vagy sem.  Ezeknek a kisvállalkozásoknak is mérlegelés nélkül kellett befizetniük egy-két millió forintot a döntést követő két hónap múlva. A különadóval az volt a baj, hogy nem gondolták át az elosztását. Arra hivatkozott a kormányzat, hogy a szektorban 140 milliárd forint profit keletkezett. Igen ám, de ez úgy jött ki, hogy a kiskereskedelem 30 milliárd forint mínuszt mutatott, míg a nagykereskedelem 170 milliárd pluszt, és pont a nagykereskedelemnek nem kellett részt vállalnia a válságadóból. Én akkor azt mondtam, hogy ha ez a pénz hozzájárul az ország pénzügyi helyzetének stabilitásához és elősegíti a kiskereskedelmi forgalom növekedésének beindítását, akkor helye van. A váratlanul megváltozott környezet miatt nem lenne sportszerű utólag okoskodni, de azért azt meg kell jegyezni, hogy az ágazati különadók pontosan a gazdasági növekedést serkentő ágazatokat fogták le. Arányosabb közteherviselést lehet kérni, a hazai kisvállalkozásokat nemcsak lehet, hanem kell is jobban támogatni, a multik lábára pedig rá lehet lépni (ahogyan egy országgyűlési képviselő egy szándékot legalább őszintén meg is fogalmazott), csak éppen nem mindegy, milyen súlyokkal tesszük mindezt. Nem lenne szégyen a kereskedőkkel − ezen belül pedig a nemzetközi üzletláncokkal − a döntések előtt több kérdésben egyeztetni, mint eddig. Értelmetlen és káros a multik kigolyózása az egyeztetések erőteréből, akárcsak a hazai és a nemzetközi vállalkozások szembeállítása. Ennek azért sincs sok értelme, mert például a kis- és közepes termelőkkel, beszállítókkal szemben a CBA vagy a Coop ugyanolyan erőfölényben van, mint a nemzetközi láncok. A piacon nincs különbség abban, hogy a sarki fűszeres szomszédságában hazai vagy nemzetközi nagylánc árusít, a garázsbolt számára a nagyméretű lánc hovatartozása közömbös, hiszen a legfontosabb költségelőnyben, a beszerzési árban ez már neki édesmindegy.

− A termékdíj-szabályozás módosítása?

− Az új termékdíj-szabályozásban volt döntés előtti egyeztetés, megértettük a környezetvédelmi kormányzat céljait, a díjak többlete persze fájó kérdés. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a népegészségügyi termékadó előkészítésében elfelejtették kikérni a gyártók és a kereskedők véleményét. Az egészség védelme vitathatatlan cél, ez az adó azonban egyszerre sokat akar markolni (piacot is védeni, pénzt is adni), ami nem biztos, hogy egyszerre sikerülni fog. Az adókkal függ össze ugyanakkor, hogy jelenleg már látni a kormány szándékát, a feketézés elleni harc erősödését, de még mindig nagy kérdés, mi lesz az eredmény. Az elmúlt években félelmetes méreteket öltött a feketézés, sok vállalkozás tevékenységét szürke homály övezi. Jó lenne, ha a politika először mindig itt próbálna meg többletbevételekhez jutni.

− Mi lesz jövőre?

− Az adóprés tovább szorul, amit én jelentős részben a nemzetközi válság számlájára írok, de tegyük hozzá, a költségvetés kiadási oldalának átformálásával, az ide kapcsolódó nagy rendszerek átalakításával lépéshátrányban van a kormány. A fogyasztói piac 2012. évi kilátásai − a gazdaság helyzetével összefüggésben − bizonytalanok, az első félév különösen nehéznek ígérkezik. A kereskedőknek, a beszállítóknak és a vásárlóknak  már nincsenek tartalékaik, az adóemelések pedig döntő részben beépülnek a fogyasztói árakba. Az év elején sajnos a fogyasztói piac további zsugorodásával kell számolni. Továbbra is döntő kérdés az egymillió devizahiteles helyzete, ami akár nagyot is billenthet a mérlegen − a további döntésektől függően bármely irányban! Éppen ezért a kormány segítő szándéka helyes. Sajnálatos, hogy a plázastop kérdésében − az ágazati különadóhoz hasonlóan − sem volt előzetes érdemi egyeztetés a legérintettebbekkel. A kisvállalkozások számukra kedvezőnek tartják a döntést, de kérdés, ez lesz-e a végső eredmény is. A nemzetközi visszhang kedvezőtlen lehet. Az Európai Unió tagországaiban vannak kereskedelemfejlesztési korlátozások, de azok nem 300 négyzetméternél kezdődnek, talán nem véletlenül. Végezetül meg kell jegyezni, hogy a kormánynak a helyi piacok erősítésére, a magyar áruk piacra jutásának segítésére irányuló céljai helyesek, az eddigi közvetlen döntéseket a kereskedők támogatták. A kereskedelem gazdasági súlyánál fogva jelentős mértékben segítheti a növekedés megindulását, a foglalkoztatás javítását. Alapvető kérdés a jövőt illetően, hogy az elmúlt hetekben indított, hosszabb távra szóló kereskedelmi stratégia kidolgozása az ágazat egészét, összes területét és szereplőjét átfogja-e, és arányos, teljesíthető szerepeket oszt-e rájuk. Jelenleg a magyar kereskedelemben a nemzetközi vállalkozások súlya 50 százalék körül mozog, az élelmiszer-kereskedelemben sem több, ott éppen a hazai nagyláncok dobják meg a koncentrációt a maguk együttesen ezermilliárdos forgalmával a 75-80 százalékos szint felé. A szép magyar üzlet és a jó minőségű magyar áru egyébként mindenkinek tetszik.