Ennek érdekében a szervezet számos programot szervez, hogy az öt közösségi ház gyerekei évente több alkalommal találkozzanak, illetve hogy az alapítvány életét formáló kérdésekbe ők maguk is beleszólhassanak. A szervezet immár hetedik éve segíti azokat a gyerekeket, akik valamiben tehetségesek, de családjuk anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy ez a tehetségük kibontakozhasson. Mindezt az Európa-szerte egyedülálló Életút Program segítségével valósítják meg, amelynek során 10 éves koruktól egészen a diploma megszerzéséig támogatják a programban részt vevő gyerekeket.

Az elmúlt hét év alatt igazi közösséggé kovácsolódott a csányisok csapata, és felnőtt egy felelős generáció, amely példaképként és mentorként segíti a kisebbek életútját. A csányisok közössége az évente megrendezett Életút Napon összegyűlik, hogy bemutassák a tanévben egyénileg vagy csoportjukkal közösen készített projektjeiket és egyúttal megköszönjék az alapító, a támogatók, a kurátorok és a mentorok segítségét. Mindemellett élményekben gazdag programokon vesznek részt az öt közösségi házból érkező gyerekek. Az idei Életút Napja meglepetésekkel teli volt a gyerekek számára. Csányi Sándor, az alapítvány alapítója bejelentette, hogy egymilliárd forinttal megemeli a szervezet alaptőkéjét. Az alapítványnak van egy álma, hogy 1000 hátrányos helyzetű, tehetséges gyerek vegyen részt az Életút Programban − ezzel a lépéssel közelebb kerültek e cél eléréséhez.