Változatos és érdekes anyaggal lép színre újra az Arte: az augusztusi festményárverés után visszatértek eredeti profiljukhoz, grafikákat és mappákat visznek kalapács alá szeptember 22-én, összesen 218 tételben. A gazdasági helyzet miatt a szokásosnál kevesebb képet keretezett be a ház, érdemes a lapozót is átnézni.

A legmagasabbra árazott tételek mind figyelemre méltóak. Ország Lili Emlékezet című, papírra nyomott olaj monotípiája 130 ezer forint, és Bortnyiktól is egy monotípiát árvereznek Női figura címmel 120 ezerért (attestjét a művész monográfiájának szerzője állította ki). Tihanyi Lajos szignált litográfiája 75 ezerért a művész ifjúkorából, a húszas évek elejéről való (Tihanyira újra ráirányította a figyelmet életmű-kiállítása a Kogart-házban, illetve jelentős portréi a most Bécsben vendégszereplő Nyolcak-tárlaton). Aba-Novák 1935-ös ceruzarajza, az Asszonyok gyerekkel 65 ezerről kezdi a licitet.

Emlékezet
Kép: Ország Lili monotípiája 130 ezer forintról indul

Az árverés ismét húsz összevont tétellel indul; a mappák, művészeti könyvek általában úgy vannak összerakva, hogy minden csomagban legyen egy-egy nagyon vonzó elem, és a kezdő áruk is rendkívül alacsony szokott lenni. A legérdekesebb most Csernus Tibor 95 ezer forinton induló fiatalkori mappája: a 14 tusrajz Gárdonyi Géza Egri csillagokjához készült.

Négy grafika került be egy tulajdonostól, mindegyiknek a hátán ott van a kiállítási címke az ötvenes évek legelejéről; az egyik közülük Mészáros László tusrajz Önarcképe, 7 ezer forintos kezdéssel. (Az eredetileg szobrász Mészárosról készítette a Napló gyermekeimnek című filmet lánya, Mészáros Márta filmrendező.) A fiatalon elhunyt Müller Árpád generációja legtehetségesebb grafikusa volt − mielőtt elköteleződött a festészet mellett −, most két, a nyolcvanas évek elejéről való ceruzarajza szerezhető meg, egyenként 16 ezer forintért.