Milliárdos forgalom a magyar műtárgypiacon

Az előző évekhez képest nagyobb forgalmat produkált a magyarországi műtárgypiacon piacvezetőnek számító Virág Judit Galéria és Kieselbach Galéria 2014-es árverési szezonja. A forgalom a válság előtti időszakot idézi.
MTI, 2015. január 10. szombat, 10:52
Fotó: Napi.hu

A tavaly téli aukció több mint 750 milliós összforgalma a válság előtti időszakot idézi, de nem a legjobb eredményeket - mondta az MTI-nek Virág Judit, aki férjével, Törő Istvánnal 1997-ben alapította meg a galériát és aukciós házát. Felidézte, hogy a galéria 17 éves történetében 2007 karácsonya hozta a legnagyobb forgalmat, ami 1,2 milliárd forintos összbevételt jelentett, míg a válság alatt egy-egy aukció általában 400-500 milliós végösszeget produkált. Mint kifejtette, a 2013-as karácsonyi árverés eredményéből már lehetett látni, hogy kezd talpra állni a magyar műtárgypiac, amit a tavaly májusi árverés tovább erősített.

Legek a Virág galériánál

A téli aukción az életmű tekintetében két alkotás licitje is rekord leütéssel zárult. Berény Róbertnek, a Nyolcak csoport tagjának Alvó nő fekete vázával című képe 70 millióért, jutalékkal együtt 84 millió forintért kelt el, emellett csúcsot döntött Egry József 61 millió forintnál leütött Viharos öböl című, az 1930-as évek második felében született olajfestménye is.

Alvó nő fekete vázával (Berény Róbert festménye)
MTI

Egyre több új vevő tűnik fel az árveréseken és sok köztük az olyan külföldi érdeklődő, aki a szezonban többször is visszatér. Virág Judit szerint már külföldön is úgy gondolják, hogy érdemes magyar festményeket vásárolni. "Ez azt bizonyítja, hogy hisznek benne, elismerik. Már ismert és elismertté vált a magyar festészet" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy főként Mednyánszky László és a modern magyar festők művei iránt nagy az érdeklődés. Elárulta azt is, hogy a Barki Gergely művészettörténész kutatómunkájának köszönhetően visszakerült Berény-kép ezentúl egy rangos gyűjteményt gazdagít.

Beszélt arról is, hogy a recesszió leginkább a kortárs festmények piacát sújtotta. Annak ellenére, hogy az aukciókon főként a néhány évtizeddel ezelőtt készült kortárs alkotások szerepelnek, fontosnak tartják a fiatalok támogatását és olyan tehetséges művészek útját egyengetik, mint Radák Eszter, Csató József vagy Király Gábor. Radák Eszter humoros, figurális, színes és reflektív képeire nemrég figyelt fel egy francia galéria - jegyezte meg Virág Judit.

A Kieselbach-nál a Salome volt a csúcs

Kieselbach Tamás szerint a 2014-es szezonban a Vadak és a Nyolcak festőcsoport tagjai iránt volt a legnagyobb az érdeklődés. Ezt bizonyítja Márffy Ödön Salome című reprezentatív művének sikere, amely a téli aukción az irányzat eladási csúcsának megdöntése mellett a tavalyi év legmagasabb leütési árát érte el, árverési járulékkal együtt 86,4 millió forintért kelt el. Persze a siker záloga nem kizárólag a modern stílus - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy vannak ikonikus képek, amelyekért mindig nagy verseny alakul ki. Ilyen például Szinyei Merse Pál Szerelmespár című alkotása, amelynek értéke 65 millióig emelkedett a téli árverésen.

Kieselbach Tamás
MTI

"Összességében a magyar műtárgypiac az elmúlt egy-másfél évben finom élénkülést mutatott, túllépett a válság okozta visszaesésen. Bár a téli árverésünk végeredménye, az 1 milliárdot meghaladó forgalom már a válság előtti éveket idézi, az árakban jócskán vannak még tartalékok. A magyar festészet remekei a nemzetközi piacokhoz képest még mindig alulértékeltek" - hangsúlyozta a szakember.

Kieselbach Tamás elmondta: különösen a fauve-ok és az avantgárd alkotások területén vár további élénkülést, de a jövőben is fokozottan koncentrál a magyar festészet modernista irányzataira. Emellett fontosnak tartja a magyar művészet tudományos feldolgozását is: könyvkiadóként tavaly négy kötetet jelentetett meg, a Scheiber Hugóról szóló monográfia kapcsán sikeres kiállítást is rendezett galériájában.

A galériavezető szerint tavaly is folytatódott a külföldön lévő magyar műalkotások visszaáramlása. Közvetlenül magángyűjtőktől, de nemzetközi aukciósházak árveréseiről is érkeztek hozzá festmények. Emlékeztetett arra, hogy a 2014-es őszi árverésen bukkant fel a magyar képzőművészet aranykorából Kádár Béla 90 éven át idegenben lappangó absztrakt képe, amely végül 36 milliós rekord áron talált új gazdára, de Szobotka Imre egyik kubista festménye vagy Czigány Dezső Nyolcak-korszakában született csendélete is külföldi gyűjteményekből került haza.

HOZZÁSZÓLÁSOK