A bennfentesek megint tudták, mikor kell eladni

Jól időzítették eladásaikat tavaly a magyar bennfentesek, többségüknek a csúcs közelében sikerült eladnia részvénypiaci érdekeltségeiket.
NAPI, 2008. május 20. kedd, 15:40
Fotó:

Jól érezte tavaly a bennfentesek nagy része, mikor jár csúcsra a részvénypiac, legalábbis ez derül ki a felügyelet statisztikájából. A PSZÁF adatai alapján tavaly a bejelentett bennfentes részvénytranzakciók jelentős hányadát az OTP és az FHB Bank vezető beosztású személyeinek részvényértékesítései tették ki, mellettük az RFV-vezetők voltak még aktívak.

A 98 bejelentett bennfentes tranzakcióból több mint ötvenet képviseltek a két bank vezetőinek ügyletei. Ezeknek szinte mindegyike eladás volt. Az OTP-vezetők tavaly május végétől július közepéig adtak el folyamatosan részvényeket, egyre magasabb árfolyamon, a 9500 forint körüli szinttől indulva számos tranzakció 10 500 forint felett teljesült, Kovács Antal fb-tagnak 10 728 forinton is sikerült eladnia 8500 darab OTP-részvényt júliusban.

Az FHB vezetői is kedvezőnek ítélhették az eladásra az időt a jelzálogpiaci válság kirobbanása előtt. A jelzálogbank vezérkara szintén májusban kezdett el eladni, a tavalyi évre eső tranzakciók során 2200 forintnál olcsóbban nem váltak meg FHB-részvényeiktől, ez a jelenlegi 1360 forintos (az OTP esetében 7370 forintos) árfolyam fényében meglehetősen jó döntésnek bizonyult.

Rajtuk kívül még az RFV vezetői értékesítettek részvényeket, jellemzően 2640 és 2750 forint felett, az illikvid papír árfolyama most ennél nagyjából 10-15 százalékkal van feljebb, már ha van rá kötés. Ezenfelül piaci tranzakció nem nagyon történt 2007-ben bennfentesek részéről; volt még néhány pannonplastos átkötés, illetve egy darab értékesítés egy Mol-igazgatósági tag részéről, az illető másfél hónappal az OMV-csata kirobbanása előtt adott el 22 017 forintos árfolyamon.

A Mol-vezetők az ellenséges felvásárlási kísérlet után összezártak, és nem is adtak el több papírt 2007 folyamán (2006-ban még aktívabbak voltak ezen a téren). Tavalyelőtt egyébként a Rába-menedzsmentet volt érdemes figyelni vásárlásai során, hiszen az igazgatóság tagjai két éve, ha csak néhány száz darabos mennyiségben is, de 600 és 800 forint közötti árfolyamokon vásároltak a gépipari cég most 1850 forintot érő részvényeiből.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK