A BÉT indexe 0,3 százalékos többlettel 26 844,80 ponton zárt pénteken, 40,2 milliárd forintos részvénypiaci forgalom mellett. A BUX-ot meghatározó négy nagy papír felemás teljesítményt nyújtott, a Mol és a Telekom erősödésével szemben az OTP és a Richter a vesztesek közé iratkozott fel. Az olajpapírok délután 25 080 forinton tetőztek, de a 24 830 forintos záróár is 1,6 százalékkal múlta felül a csütörtöki értéket. A Telekom többször gyengélkedett, a mélypontot a 941 forintos kurzus jelentette, de a zárás előtti lendület 977 forintig emelte a jegyzést, ami 1,0 százalékos többletet takart. Az OTP szintén hullámvasútra ült, ám a zárás épp egy völgyben érte a bankpapírt, amely 0,4 százalékos gyengüléssel 9712 forinton állapodott meg. A Richter ennél nagyobb, 1,2 százalékos veszteséggel 35 415 forinton landolt. Kisebb súlyú szektortársa, az Egis ugyanakkor 0,4 százalékkal 21 690 forintra erősödött, de az FHB sem az OTP-t követte, jegyzése ugyanis 0,6 százalékkal 2319 forintra kúszott fel. A techpapírok drágultak, a Synergon 0,5 százalékos többlete mellett a Freesoft 3,0, az econet.hu 2,5 százalékkal került feljebb. A délelőtt felmutatott erősödés után folytatta korrekcióját a Genesis: a korábban látványosan dráguló részvény a csütörtöki, közel 15 százalékos zuhanást követően pénteken 4,6 százalékkal 1956 forintra esett.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!