Az összesen mintegy 20 millió tonna bizonyított kőolajkincset rejtő Zapadno-Malobalik olajmezőn a tervek szerint 2,5 millió tonna kőolajat fog évente kitermelni az a közös vállalat, amelynek megalakításáról tegnap írták alá a szerződést a Mol és a Jukosz képviselői. A két társaság 1999-óta tervezte a közös kitermelést, korábban egy úgynevezett termelésmegosztási szerződés keretei között. Később azonban úgy döntöttek, hogy a termelésmegosztási szerződés hosszú jóváhagyási folyamata miatt, illetve az átalakuló orosz gazdasági környezetre való tekintettel vegyesvállalatot alapítanak. Az említett kitermelési számok eléréséhez mindazonáltal időre van szükség. Legalább 2005-ig eltart még, hogy a termelés felfusson a napi 55 ezer hordós szintre, és ehhez szükség van összesen 300-350 millió dollár befektetésére is, amit részben már maga a közös vállalat fog fedezni saját forrásaiból. A Mol számára mindazonáltal megtérül a beruházás, hiszen ezzel a projekttel gyakorlatilag megkétszerezheti bizonyított olajkészleteit, ami világszerte az egyik legfontosabb értékmérője egy olajtársaságnak és amivel növelheti a hazai ellátás biztonságát is. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az ott kitermelt olaj kerülne Magyarországra, de a Mol kevésbé lesz kiszolgáltatva az olajárak ingadozásának. Ha ugyanis az olaj világpiaci ára nagyon megemelkedne, akkor a vegyesvállalatból származó nyereség kárpótolná azokért a megnövekedett költségekért, amelyek a magasabb vásárlási árakból adódnak. A Mol-Jukosz partnerség nem új keletű, hiszen az Oroszországban piaci részesedés szempontjából második helyet elfoglaló olajvállalat szállítja a Magyarországon feldolgozott nyersolaj mintegy 70 százalékát.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!