Nulla forgalom és kivárás jellemezte a magyar tőzsde keddi kereskedését, miután iránymutatás a nemzetközi börzékről sem érkezett. Az európai tőzsdék enyhe mínuszban töltötték a napot annak ellenére, hogy fontosabb makro adat nem határozta meg a kereskedést. Az egyetlen számottevő nemzetközi indikátor a vegyes gyorsjelentéseken kívül a várakozásoknál sokkal rosszabb amerikai fogyasztói hangulat index volt, ami viszont csak átmeneti esést okozott. A magyar tőzsde szempontjából egyedül a várakozásoknak megfelelő kamatvágás lehetett hatássa. Az erre legérzékenyebb Magyar Telekom egész nap pluszban is forgott, és végül az osztalékrészvény vezetésével zárt pluszban a BUX. A Magyar Telekom ugyanis 1,5 százalékkal 408 forintra drágult a nap végére, míg a BUX értéke 0,3 százalékkal emelkedett, és így zárt 19 506 ponton.

Az OTP számára viszont az alacsonyabb kamatkörnyezet nem túl jó hír, ennek ellenére az előző napi közel 2 százalékos drágulását napon belüli korrekcióval letudta egyelőre a bankpapír. Ígaz a 4730 forint körüli ellenállás egyelőre továbbra is ott tornyosul a részvény előtt, annak ellenére, hogy a Goldman Sachs 5200 forintra emelte a bankrészvény célárfolyamát. A bankrészvény azonban a záró szakasz felhúzásának köszönhetően végül 4685 forinton 0,1 százalékos pluszban fejezte be a napot.

A Mol viszont az emelkedő olajár ellenére nem tud tovább menetelni, az olajtársaságnál is a gondot az jelentheti, hogy amíg nem lesz növekvő fogyasztás a régióban addig a stagnáló kitermeléssel nem tudja felfelé húzni az árfolyamot. Az egész nap negatív tartományban ácsorgó részvényen azonban az OTP-hez hasonlatosan zárásban nagyot rántottak, így végül 0,2 százalékkal 18 700 forinton fejezte be a napot. Nem sikerült viszont a pluszos zárás a Richternek, a napok óta elfelejtett gyógyszergyártó 0,1 százalékkal 37 200 forintra esett vissza.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!