A nulla majdnem összejött Pesten

Alacsony forgalommal, és nem túl nagy mozgással telt a nap a pesti tőzsdén, a piacok a Federal Reserve döntésére vártak a napon.
NAPI, 2012. június 20. szerda, 17:19

Apró pluszban nyitott a Budapesti Értéktőzsde, ám azonnal esésnek indult; a lecsorgás délig folytatódott, amikor is 17 671 pontos napi minimumával kijelölte Egy visszapattanás után megragadt az index a 17 750 pontos szint körül, mintha odaszögelték volna - a zárószakaszban azonban komolyabban felrántották a mutatót, igaz, ahhoz nem eléggé, hogy összejöjjön a plusszos zárás. A BUX végül 0,1 százalékot vesztett, és 17 791 ponton fejezte be a napot. A forgalom az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntése előtti izgalomban nem volt nagy, a befektetők kivártak: az értékpapírok 9 milliárd forintot nem sokkal meghaladó értékben cseréltek gazdát.

A legnagyobb befektetői érdeklődésre számot tartó OTP-vel nem történt sok minden, a bankpapír 3770 forinton született utolsó kötése azt jelenti, hogy 7 forintot vesztett értékéből a keddi záráshoz képest. A Mol 0,3 százalékos erősödéssel 16 745 forinton végzett, pedig a nap jelentős részét szintén mérsékelt mínuszokban töltötte. Két forint morzsolódott le a 452 forinton végző Magyar Telekom értékéből. A Richter még kevesebb izgalmat okozott, hiszen végül egyáltalán nem változott az árfolyam, marad 37000 forinton - igaz, nap közben járt 36 690 forintnál is. Az utóbbi napoknál jelentősebb, 224 millió forintos forgalomban kereskedtek ezúttal az Egis részvényeivel is; a kisebbik gyógyszerpapír nagy zuhanással indított, ám később stabilizálódott, és másfél százalékos eséssel, 14 520 forintos árfolyamon zárt. Kimutatható forgalom mellett zajlott a kereskedés az Appeninn és meglepetésre az illikvid papírnak számító Kreditjog részvényeivel is; előbbi fél százalékot emelkedett, utóbbi viszont a nap nagy vesztese volt, 18,75 százalékot zuhant.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK