A Richter rántotta le a BUX-ot

Jól érzékelhetően tart az alapok átsúlyozása a magyar tőzsdén, legalábbis a vezető részvények ármozgása ezt mutatta a szerdai napon. Ez párosulva a nemzetközi optimizmus olvadásával a nap végére elolvadtak a kezdeti pluszok.
NAPI, 2010. szeptember 29. szerda, 16:48

A vezető részvények közül a legtöbbet a Richter részvénye esett, mégpedig 2,3 százalékkal 46 500 forintra. A BUX ezzel szemben csupán 0,5 százalékot veszített értékéből, ami 22 818 pontos értéket, és egyben napi mélypontot jelentett. Mivel hír nem jelent meg a társasággal kapcsolatban a napokban , így az erős alulteljesítés valószínűleg annak tudható be, hogy ez a részvény a legnagyobb vesztese az októbertől életbe lépő új kosársúlyoknak.
Ezt a teóriát erősíti, hogy az átsúlyozás legnagyobb nyertese az OTP továbbra is nagyon erősnek mutatkozik. A részvény 0,6 százalékkal 5231 forintra emelkedett, ami legjobb teljesítmény volt a blue chipek közül.
Ugyanakkor a Mol 20 490 forinton gyakorlatilag stagnált, a 10 forintos emelkedés ugyanis százalékban nem okozott számottevő elmozdulást. A Magyar Telekom 0,3 százalékkal 666 forintra csúszott vissza..
A kisebb részvények közül nagyon jól szerepelt a Rába, miután a vezérigazgató lapunknak megerősített tartani tudják éves tervüket. A részvény 3,9 százalékkal 944 forintra emelkedett. Ennél többet csak a minimális forgalommalmintegy 5 százalékot dráguló AAA Autó és a Forrás törzs részvénye tudott felfelé menni. A szerdán debütáló HybridBox részvényének első záró ára 500 forint lett, napközben ugyanakkor 502 forinton is vettek a részvényből, igaz összesen alig pár száz darab fogyott a részvényből.
Komolyabb esés is csak minimális forgalmú részvényeknél volt. A Pannonflax 5,5 százalékot, az Externet több mint 8 százalékot veszített az értékéből.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK