A Richter Gedeon Nyrt. a térségben nemrég akvizíciókkal terjeszkedett Mexikóban és Brazíliában. Bogsch Erik azt mondta: "a Richter tovább kívánja növelni jelenlétét Latin-Amerikában, ami akár vegyesvállalati formában is megvalósulhat, és erről jelenleg is folynak tárgyalások".

A Richter vezetője nem kívánta megnevezni, hogy cége mely latin-amerikai országokban akar megjelenni, de azt jelezte, hogy reményei szerint az ügyletek az idei év első félében létrejöhetnek.A térségben fontos szerepet szán a Richter a jóindulatú nőgyógyászati elváltozások kezelésére kifejlesztett Esmya nevű gyógyszerének, amelyből 2018-tól, vagy 2019-től évi 20-30 millió euró értékben adna el. Az Esmya eladásából származó múlt évi összes bevételt 15 millió euróra várják.

Bogsch Erik szólt még a Richter és a Forest Laboratories közös fejlesztésű, cariprazine nevű gyógyszeréről, amelynek törzskönyvezéséhez novemberben további információkat kért be az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA). A vezérigazgató azt mondta: "az FDA-illetékesekkel történő megbeszélés után derül ki, hogy kellenek-e újabb klinikai vizsgálatok". Hozzátette, hogy az amerikai illetékes hatóság az üggyel kapcsolatban megfogalmazott levelében mindenesetre elismerte a gyógyszer hatásosságát, ami a legfontosabb.

A Richter árfolyama a Budapesti Értéktőzsde hétfői kereskedésében 0,58 százalékkal (25 forinttal) 4280 forintra gyengült.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!