A stratégákat a hírügynökség aszerint értékelte, milyen prognózist adtak az S&P-500 részvényindex alakulására. A Prudential Securities vezető munkatársa például - aki 2002 elején még a Deutsche Banc Alex. Brownnál dolgozott - az év kezdetekor 1 260 pontos évvégi értéket várt, ám azóta négyszer csökkentette prognózisát, s jelenleg már csak 900 pontra számít. A felmérés egyetlen kivétele, a J.P. Morgan Chase-től februárban kilépett Douglas Cliggott volt képes arra, hogy előre jelezze az árfolyamok esését. A Bloomberg által megkérdezett szakemberek az év elején átlagosan 12 százalékos emelkedést, vagyis 1291 pontos S&P-indexet vártak, s úgy vélték, a medve piacnak búcsút inthetnek a befektetők. A prognózis nem jött be, idáig 21 százalékos zuhanást produkált a mutató. Lehetséges, hogy a stratégák óvatosabbak lettek, hiszen 15-ük közül eddig csak hárman adtak 2003-as becslést, ám ők átlagosan 15 százalékos emelkedésre, azaz 1 041-es év végi értékre számítanak. Hat cég mindenesetre az idei fiaskóval indokolta a jövő decemberi indexet megcélzó jóslástól való tartózkodást, s inkább 12 havi, illetve fair-value-becslést ad. A szakemberek szavára sokat adó befektetők némi elégtételt érezhetnek, a két leginkább optimista stratégát, a CSFB-s Tom Galvin, illetve a Lehman Brothersnél dolgozó Jeffrey Applegate a széles körű létszámleépítések áldozata lett.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!