A tőzsdét nem hatotta meg a GDP-adat

Maradt a nyitásban felvett irány a vezető európai részvényindexeknél: a FTSE 100 emelkedik, 0,19 százalékkal, a DAX és a CAC 40 csökken, 0,46, illetve 0,31 százalékkal. Az S&P futures 4,10 pontos mínuszban van. A BUX 0,29 százalékkal emelkedett a tegnapi záráshoz képest, 14469,96 ponton állt fél 12-kor.
Szabó Márta, 2004. december 9. csütörtök, 11:47
Fotó:

A Richter 100 forinttal ért kevesebbet, mint a tegnapi záráskor, a Mol 40, az Egis 30, az OTP 13, a Matáv 10 forintos pluszban volt.

Az idén az alacsony bázisnak és a rendkívül jó eredménynek köszönhetően a GDP-növekedés jelentős hányadát a mezőgazdaság adja. Jövőre erre nincs kilátás, így a lassulásban az agrárium is közrejátszhat.
A harmadik negyedéves GDP-növekedés egyharmadát - a termelési oldalt tekintve - a mezőgazdaság teljesítményének megugrása adta. Számottevő, bár valamivel kisebb emelkedésre 2001-ben volt utoljára példa, majd két év visszaesés következett. Az idei tempós emelkedés magyarázata a tavalyi, rendkívüli aszály miatti alacsony bázis, ráadásul a kedvező időjárás miatt egyébként is rekordév ígérkezik a növénytermesztésben. Szinte biztos, hogy az agrárium jövőre nem tudja megismételni az idei ugrást, vagyis kérdés, hogy ez - termelési oldalról - miképp befolyásolja a jövő évi GDP-prognózisokat.
Nem valószínű, hogy jövőre megismétlődik a mezőgazdaság az idei harmadik negyedévben regisztrált jó szereplése - mondta a Napi Online-nak Draskovics Tibor. Ennek ellenére a pénzügyminiszter - aki ma a NAPI Gazdaság szerkesztőségében járt - továbbra is 4 százalékos GDP-bővülésre számít 2005-ben. A jövő évi dinamika főként a feldolgozóipari beruházások magas szintjéből, a másrészt a reálbérek idei stagnálást követő 3 százalékos növekedéséből adódik majd - tette hozzá Draskovics.

Az, hogy jövőre az agrárium jó eséllyel nem ismétli meg az idei növekedést, önmagában nem indokolja a 2005-ös GDP-prognózis módosítását, az agrárium ugyanis a magyar bruttó hazai termék kevesebb mint 5 százalékát állítja elő - vélekedett Nyeste Orsolya. Az Erste Bank elemzője szerint örvendetes, hogy egészségesebb lett a gazdasági növekedés szerkezete: harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent a közösségi fogyasztás, a beruházások tempósan nőttek, miközben a lakossági fogyasztás bővülése fentarthatóbb szintre lassult. A szakértő szerint az adatok nem okoztak meglepetést, bár az elképzelhető lett volna, hogy a nettó export végre - ha csak hajszálnyi mértékben is, de - pozitívba fordul.

A mezőgazdasági termékek termelői árszintje idén októberben 9,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A mezőgazdasági árak július óta csökkennek a kiemelkedően jó termésnek köszönhetően.
A növénytermesztési és kertészeti termékek ára 4,4 százalékkal csökkent, az állatoké és állati termékeké azonban 4 százalékkal nőtt a tavalyi év első tíz hónapjához képest. 2004. január-októberben a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 11,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az árviszonyok változása következtében a termelők jövedelmi helyzete 2004 első tíz hónapjában 10,6 százalékkal romlott.

A személyi jövedelemadózóknak kétszer kell nyilatkozatot tenni arról, hogy milyen módon kívánják bevallásukat elkészíteni - mondta Király László György, az APEH elnöke.
Január 15-ig a munkáltató felé lehet jelezni, ha a munkáltatói bevallást szeretnének, az adóhatóság pedig február 15-ig várja a 04530-as nyomtatványon az adózók nyilatkozatát, ha az APEH adómegállapítását (ADAM) választják.
Nem választhatja az új adómegállapítási módot az, akinek olyan jövedelme van, amelyről csak ő tudhat, így az egyéni vállalkozók, a bevételi határt meghaladó őstermelők, a tételes költségelszámolást választók, az ingatlant bérbadók, valamint azok is kimaradnak a lehetőségből, akik tandíj, felnőttképzési díj vagy sulinet kedvezményt akarnak érvényesíteni. A nyilatkozat, illetve az adózó adatai alapján az APEH május 20-ig postázza ki az adómegállapítást, az adózók a kézhezvételt követő 8. napig tehetnek kifogást, a pénzügyi rendezésre június 20.-ig nyílik lehetőség az ADAM esetében.
Az adóhatóság fél és egymillió közötti ADAM-ot választó ügyfélre számít.

Mindenki legnagyobb meglepetésére az októberi német külkermérleget nem viselte meg sem a magas olajár, sem az erős euró hatása: 12,5 milliárd euróra nőtt a többlete. A Reuters által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy a szufficit 10,7 milliárd euróra apad a szeptemberi 12,1 milliárdról. Az export azonban 1,2 százalékkal nőtt októberben az előző hónaphoz képest - szemben az import 0,8 százalékos bővülésével -, ami a Deutsche Bank szakértője szerint azt mutatja, hogy az erős eurót még mindig bőven kompenzálja a globális kereslet.

Megduplázódott 2000 óta a mobilelőfizetők száma szerte a világon - jelentette a Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség (ITU). A 2004. év közepén 1,5 milliárd mobilos ügyfelet tartottak nyilván, ami a Föld népességének egynegyedét jelenti.
A piac elsősorban a fejlődő országokban bővül rohamosan. Kínában júliusban 310 millió mobiltelefonos ügyfelet regisztráltak, ami a teljes populáció negyede, és meghaladja az USA egész népességét. Indiában 25 százalékkal, 11 millióval, 44,5 milliósra duzzadt a mobilosok tábora, Oroszországban pedig 23,5 millióval, 60 millióra nőtt a számuk 2003 és 2004 szeptembere között. A globális mobilpiac árbevétele a múlt évben 414 milliárd dollárra rúgott, ami tízszerese a 10 évvel korábbinak.
Az ITU jelentése megjegyzi, hogy a mobilpiaci fejlődéssel párhuzamosan zsugorodik a vezetékes szektor, míg az internetes piac bővül. Az félév végéig az internetezők száma 700 millióra rúgott, szemben a 2000. évi 400 milliós felhasználói táborral.

Kétnapos gyengélkedés után erősödni kezdett a zloty azt követően, hogy a pénzügyminiszter arról beszélt: jövőre a tervezettnél kisebb lehet a költségvetési hiány.
Ma délelőtt 4,17-i erősödött a lengyel fizetőeszköz az euróval szemben a tegnapi 4,19-ről, a dollárért 3,13 zlotyt adtak. Az árfolyam azután indult be, hogy Miroslaw Gronicki pénzügyminiszter egy interjúban kijelentette: a korábban tervezett 45 milliárd zloty helyett valószínűleg csak 40 milliárd lesz a 2005. évi költségvetési hiány.
A piac most a délután esedékes harmadik negyedévi GDP-adatra vár; a Bloomberg elemzői konszenzusa szerint 4,7 százalékos volt a növekedés a második negyedévi 6,1 százalék után.

Második napja emelkedik az olajár - az OPEC holnap tanácskozik, a jövő héten pedig hidegfront érkezik Észak-Amerikába.
Amerikában a kedvezőtlen meteorológiai előrejelzéseknek következtében az elmúlt egy héten megemelkedett a fűtőolaj iránti keresletet. A szerdán közzétett amerikai készletadatok a vártnál alacsonyabb növekedést mutattak: egy hét alatt a várt 1,6 millió hordó helyett csak 1,4 millióval nőttek a finomított termékek készletei. Az amerikai könnyűolaj ára 13 centtel, 42,07 dollárra kúszott fel a ma reggeli kereskedésben - tegnap négyhavi mélyponton is volt, 40,45 dollárral - , a Londonban irányadó Brent 34, centtel 39,03 dollárra emelkedett.
A piacok ma már az OPEC holnap kezdődő ülésének döntésére várnak; az olajexportőr országok egyes képviselői már hangot adtak azon vélekedésüknek, hogy az árak túlságosan is süllyednek a többletkínálat miatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK