Az FTSE-100 0,90, a DAX 0,61, a CAC-40 pedig 1,17 százalékos mínuszban zárt, ezzel a tőzsdei lejtmenet második napja folytatódott Nyugat-Európában, ahol a legnagyobb részvények mozgását követő Stoxx Europe 600-as index 0,8 százalékos veszteséget jelzett a nap végén, miután több mint egyhavi mélypontra vonult vissza. Nemzetközi elemzők az elmúlt időszakban nyilvánosságra hozott adatok tükrében a vártnál gyengébb gazdasági teljesítményre, s így a befektetői hangulat további romlására számítanak, miközben az árfolyamoknak az alacsony forgalom sem kedvez, hiszen nagyobb volatilitást gerjeszt. New Yorkban már a nyitás előtt nyilvánosságra hozott, a tartós fogyasztási cikkek forgalmának vártnál kisebb növekedéséről szóló washingtoni jelentésre reagáló csökkenő határidős indexek is jelezték az irányt. A Dow Jones ipari indexe 10 ezer pont alatt nyitott, a mutatók negatív irányú kilengése pedig csak gyorsult, miután a kereskedelmi minisztérium közölte, hogy az USA újlakás-piacán az aktivitás történelmi mélypontra zuhant júliusban. A kereskedés félidejében - kisebb korrekciót követően - a DJIA újra 10 ezer pont fölött 0,34, az S&P 500 1040 pontos fontos technikai támasszintről történő visszapattanást követően 0,40, a Nasdaq pedig 0,19 százalékos mínuszban volt. A Wall Streeten vártatlanul megnőtt az aktivitás az energiaipari papírok körében, miután a földgáz árupiaci jegyzése háromhavi mélypontra esett vissza, s felmerült, hogy az amerikai erőművek a kedvező lehetőséget kihasználva a szénről a gáz-alapú termelésre állnak át.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!