A BUX negyed órával nyitás után 12 752 ponton, 1,3 százalékos emelkedésben volt, ám ennél már 50 ponttal feljebb is megfordult a mutató. A blue chipek a Mol kivételével emelkedni tudtak. Az olajospapír volt az egyetlen nagyobb forgalmú részvény, amely a negatív tartományba is benézett a nyitást követően, jelenleg tegnapi záróértékén 11240 forinton adják-veszik.

Árfolyamok és grafikonok

Az OTP a tegnap este nyilvánosságra hozott a Mollal kötött részvényswap-megállapodás hírére folytatja emelkedését, negyed órával nyitás után közel 2 százalékos pluszban 2670 forinton forgott.

A Magyar Telekom részvényei 0,9 százalékkal, a Richter papírjai pedig 2,7 százalékkal értékelődtek fel nyitás óta. Előbbi 590, utóbbi 27 200 forintot ér.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!