A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a hazai piacon kevésbé volt izgalmas a kereskedés, az európai és az amerikai piacokon annál inkább. Erősen volatilis nap volt, a nemzetközi részvénypiacokon nagy mozgásokkal - mondta az MTI-nek.

Pozitív korrekcióval indult a kereskedés, délután azonban Donald Trump amerikai elnök a Twitteren ismét elég kemény üzeneteket fogalmazott meg az amerikai jegybanknak, további gyors és nagy arányú kamatvágásokra kérte a döntéshozókat.

Ez picit megijesztette a befektetőket, hiszen a jegybank független, az elnöknek nem szabadna ilyen mértékben beavatkoznia a monetáris politikába - mutatott rá. Emiatt leestek a részvényárfolyamok, az amerikai indexek közel 2 százalékos mínuszban is voltak a nyitást követően. Később kicsit visszakorrigáltak, a BÉT zárása előtt mínusz 0,8-1 százalékon álltak. Európában ugyanakkor ismét erősödés látható - tette hozzá.

A BUX egész nap emelkedett az OTP jó teljesítményének köszönhetően, mely 2 százalékos pluszban zárt. A bank pénteken piacnyitás előtt teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését, a várakozások elég pozitívak - mondta Varga Zoltán. A Magyar Telekom, amely kicsi forgalom mellett mínuszban zárt, piaczárás után fogja közzétenni a számait - mondta.

A forint gyengül, a magyar tőzsde zárása előtt ismét 326 közelében volt az euróval szemben, a dollárral szemben pedig 290,50-en állt. A dollár is gyengült az euróval szemben Trump üzeneteinek hatására. A piac láthatóan ideges, izgalmasak lesznek a következő napok is - vélekedett a szenior elemző.

A Mol ára nem változott, 2976 forintot ért, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 240 forinttal, 2 százalékkal 12 260 forintra erősödtek, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 2,50 forinttal, 0,59 százalékkal 420 forintra csökkent, forgalma 94,7 millió forint volt.

A Richter-papírok 27 forinttal, 0,54 százalékkal 4998 forintra gyengültek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4361,83 ponton zárt szerdán, ez 9,40 pontos, 0,22 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!