Egyes vélemények szerint a magas olajár már a világgazdasági növekedést veszélyezteti, s ennek nyomán az eladók voltak többségben. Az olajrally megint az olajcégeknek kedvezett, a BP 1,6, a Shell 1, a Total pedig 0,8 százalékkal drágult. Az olaj mellett megkülönbözetett figyelem kísérte a telekomszektort, a milánói székhelyű Telecom Italia ugyanis bejelentette, eladta a görög TIM Hellas mobilszolgáltatóban lévő 81 százalékos tulajdonrészét. A harmadik legnagyobb görög mobilcég többségi tulajdonáért az Apax és a Texas Pacific befektetési társaság alkotta duó összesen 1,1 milliárd eurót fizetett és 16,43 eurós árfolyamon nyilvános vételi ajánlatot tett a TIM Hellas részvényeseinek. Az olasz társaság egyúttal bejelentette, hogy az eladásból származó vételárból törökországi és brazíliai terjeszkedését kívánja finanszírozni. A pesszimista hangulatú kereskedésben végül a párizsi CAC és a frankfurti DAX egyaránt 0,7 százalékkal gyengült, a londoni Footsie pedig 0,4 százalékot veszített értékéből.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!