Bernanke a BÉT-nek is szárnyakat adott

Pompásan telt a Budapesti Értéktőzsde első napja a QE3 bejelentése után: nagy forgalom mellett, hatalmas kedvvel vásárolták a hazai eszközöket.
NAPI, 2012. szeptember 14. péntek, 17:30
Fotó: Napi.hu

A pesti tőzsde vezető indexe szinte azonnal a 19 ezer pontos lélektani határ környékén nyitott, és innen délelőtt még feljebb vezetett az út; némi megpihenés után aztán délután még magasabbra rántották az indexet. Végül a BUX 19 164 pontos napi maximumától alig elmaradva, 19 112 ponton zárt, ami hajszál híján 4 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz képest. A forgalom a sivár nyári napokhoz képest kifejezetten élénk volt, hiszen a pesti részvényeket több, mint húszmilliárd forint értékben adták-vették. A befektetők aligha a magyar gazdaság kilátásai vagy a hazai gazdaságpolitika hirtelen hitelessé válása miatt lettek ilyen bizakodóak, sokkal inkább a Fed pénzpumpálásának bejelentése utáni pozíciófelvétel áll a rally mögött - joggal számíthatunk arra, hogy a pénzbőség növekedése miatt a kockázati étvágy is növekedni fog, ami jót tehet a magyarországi eszközök árazásának.

Az általános nagyszerű hangulat ellenére a blue chipek vegyesen szerepeltek. Az OTP szolid 3,5 százalékos emelkedéssel, 4088 forinton zárta a napot, a Molt pedig három ütemben is valósággal kitépték a helyéből, így végül 8,5 százalékos erősödés után 19 040 forinton zárt. A Magyar Telekom 419 forintos záró jegyzését, tehát 2 forintos értékvesztését azzal magyarázhatjuk, hogy a befektetők inkább kiszálltak a defenzív papírból - igaz, a telekompapír mellett inkább csak illikvid kipapírok vesztettek értékükből. A két gyógyszergyártó viszont erősödött, a Richter 0,9 százalékkal 39 310 forintig, az Egis pedig 1,7 százalékkal 17 650 forintig. Magához képest számottevő forgalom mellett erősödött a Rába közel 7 százalékkal, a Synergon pedig 6,5 százalékkal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK