Iránykereséssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Varga Zoltán szerint. Az Equilor elemzője az MTI-nek azt írta még a tőzsdenyitás előtt, hogy tanácstalanság uralkodik a részvénypiacon. A keddi kereskedésben sem volt érdemi elmozdulás a tőzsdén, és szerdán sem várható határozott irány nyitásban.

A vezető részvények közül a Richter fontos támaszt tört le, így hamarosan elérhető lehet a 200 napos mozgóátlag 8044 forintnál, mely meghatározó támaszt képezhet, míg ellenállás 8230 forint közelében van. A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,28 százalékkal 8120 forintra esett kedden, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Az OTP grafikonján továbbra is 10 500 forintnál található támasz, és 11 090 forintnál ellenállás. Az előző nap az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,14 százalékkal 10 900 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.

Mol esetében 2735 forintnál van fontos támasz, ez egyelőre tartja is a jegyzést, letörése esetén 2700 forint közelében adódna a következő fontos szint, míg ellenállás 2820 forintnál található. Kedden a papír 14 forinttal, 0,51 százalékkal 2756 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Magyar Telekom a 425 forintos ellenállás közeléből visszakorrigált, támasz 416 forintnál látható. A részvények árfolyama kedden 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 418,50 forintra csökkent, forgalma 434,6 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!