A Budapesti Értéktőzsde forgalma a hét első két napjához képest megélénkült, csaknem hétmilliárd forint értékben születtek kötések. A BUX 7 880 pontos zárószintje csak kevéssel maradt el a napi maximumot jelentő 7 890 ponttól, a napi mélypontot a 7 781 pontos szint jelentette. A vezető részvények közül a Mol napközben sokáig a negatív oldalon állt, zárásra azonban 0,7 százalékos előnyre tett szert, így 5 200 forintról várja a holnapi napot. A Matáv és az OTP 1,1, illetve 1,2 százalékkal hízott, így előbbi kurzusa 810, míg utóbbié 2 235 forinton zárt. A Richter árfolyama 2,0 százalékkal ugrott meg, a zárókötés 16 430 forinton született meg. Szektortársa, az Egis papírja is jól teljesített, hisz kurzusa 2,5 százalékos növekedést követően 8 100 forinton fejezte be a napot. A Borsodchem 0,6 százalékkal növelte értékét és 11 845 forintig jutott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!