A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, így kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn.

A BÉT részvényindexe, a BUX 110,52 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 50 505,73 ponton zárt pénteken.

Nagyot mentek az európai tőzsdék pénteken

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. Bővebben>>>

Strapabíróak a vezető magyar részvények

A vezető részvényekre az alábbiakat emelte ki az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője:

  • Az OTP árfolyamában továbbra is 12 270 forintnál húzódik ellenállási szint, amelyet hamarosan tesztelhet a papír. 
  • Mol jegyzése fontos támaszhoz ért, amely 2985 forintnál húzódik, míg ellenállás 3000, majd 3030 forintnál található. 
  • Richter grafikonján 8418 forintnál húzódik a 30 napos mozgóátlag, amely támaszt jelent, ellenállás pedig 8445 forintnál látható. 
  • Magyar Telekom a 410 forintos ellenállásról lefordult, támasz továbbra is 403 forintnál húzódik. 

 

Lezárult a Mol szlovéniai akvizíciója. A társaság közölte, hogy lezárták az OMV Slovenija felvásárlását, a tranzakció értéke 311 millió euró volt, a részvények 92,25 százaléka került a Molhoz.

 

  • Pénteken az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,41 százalékkal 12 130 forintra erősödött, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. 
  • A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 2988 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
  • A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,94 százalékkal 8420 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,34 százalékkal 404,50 forintra esett, forgalma 94,6 millió forint volt.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!