A részvénypiac forgalma 3,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a vezető részvények mínuszban zártak a hét utolsó kereskedési napján, az OTP csak minimálisan, a Richter és a Mol viszont jelentősebben esett. A szakértő meglepőnek nevezte a csökkenést, mert ezt indokló egyedi vállalati hírek nem érkeztek, a nemzetközi befektetői hangulat pedig pozitív.

Hozzátette ugyanakkor, hogy egész héten alacsony forgalom jellemezte a hazai tőzsdét, de pénteken különösen kis volumenű volt a kereskedés.

A Mol 18 forinttal, 0,75 százalékkal 2370 forintra csökkent, 749,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,06 százalékkal 15 870 forintra esett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,47 százalékkal 426 forintra gyengült, forgalma 62,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,41 százalékkal 8035 forintra csökkent, a részvények forgalma 968,2 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3910,05 ponton zárt pénteken, ez 4,17 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!