BÉT: ismét csökkent a BUX

Nem tudott duplázni a BUX, a tegnapi váratlan emelkedés után ma ismét délnek vette az irányt a budapesti börze vezető indexe. A blue chipek közül egyedül a Richter tudott erősödni.
Kummer Krisztián, 2003. március 6. csütörtök, 16:59
Fotó:

A Budapesti Értéktőzsdén nem volt nagy pörgés csütörtökön, alig több, mint 3,7 milliárd forint értékben születtek kötések. A vezető részvények közül egyedül a Matáv forgalma haladta meg az egymilliárd forintot; a távközlési papír árfolyama 1 forinttal, azaz 0,1 százalékkal 715 forintra csökkent. Nem volt ilyen szerencsés azonban az OTP- és a Mol-papír, melyek 1,2, illetve 1,4 százalékot veszítettek értékükből, így kurzusuk 2 189, illetve 4 735 forintra esett. A BUX ezzel szemben alig 0,24 százalékkal gyengült - 7 076,40 pontra -, köszönhetően annak, hogy a Richter részvényének árfolyama trenddel szemben 2,9 százalékkal 13 800 forintra hízott. Az Egis kurzusa napközben 6 850 forinton is járt, zárásra viszont visszaesett 6 605 forintra, ami alig 5 forintos növekedés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK