A szakemberek előrejelzései szerint jövőre lelassulhat a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb cégeinek növekedése. A BUX indexben egy százaléknál nagyobb súllyal szereplő cégek összesített eredményei hosszú évek folyamatos növekedése után jövőre várhatóan stagnálni fognak. Persze a prognózisok meglehetősen sok bizonytalansági tényezőt tartalmaznak, a mostani konszenzus alapján az összesített profitok annak ellenére megegyeznek majd az ideivel, hogy az OTP és a Matáv is jelentősen növelni tudja majd eredményességét. A mindössze hét cég – a Démász, az Egis, a Richter, az FHB, a Mol, a Matáv és az OTP – eredményeiből számított összesített profit – ha pontosnak bizonyulnak az elemzők előrejelzései – az idén is, jövőre is 420 és 430 milliárd forint között lesz. A visszahúzó erőt elvileg jövőre a Mol jelentheti, az előrejelzések szerint az ez évre várt 208 milliárd forintnyi nettó eredmény 165 milliárd forintig olvad. Ennek ellenére elvileg lehet tere még az árfolyam-emelkedésnek, ha nem is biztos, hogy a Mikulás-rallyban, hanem hosszabb távon. A nagy cégek várt eredményeiből és kapitalizációjából számolt, piacinak tekinthető P/E mutató a jelenlegi árfolyamok mellett még mindig csak 10-es értéket mutat. Ez a jelenlegi kamatszintet figyelembe véve annyit tesz, hogy a befektetők nem várnak el a kockázatmentes kamatlábnál nagyobb növekedést a tőzsdei cégek eredményétől. Így csökkenő kamatkörnyezetben elvileg tovább nőhet a részvénypiac értékeltsége. Persze az is igaz, hogy Magyarországon általában a kamatszint csökkenése nem feltétlenül vonja maga után a részvénypiac értékeltségének változását.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!