A derűs hangulatnak megfelelően mindegyik blue chip a pozitív tartományban végzett, a legjobban a december 1-ig tartó jegyzési időszakot a mai napon megkezdő Mol szerepelt. Az olajpapír árfolyama kisebb korrekcióktól eltekintve folyamatosan fölfelé tartott, a reggel még 21 300 forinton forgó papírok záráskor 21 800 forinton cseréltek gazdát, ami 2,8 százalékos felértékelődést jelentett.

Nem lehetett okuk panaszra az OTP befektetőinek sem, a bankrészvény 7601 forintos záróára 1,8 százalékos javulásnak felelt meg. A Magyar Telekom 1,1 százalékkal 962 forintra, a Richter 0,1 százalékkal 42 220 forintra erősödött. Szektortársa az Egis 1,6 százalékkal drágult, és 26 630 fejezte be a napot.

Eredményes napot zárt a közepes kapitalizációjú részvények többsége is, az FHB 2,4 százalékkal 1880 forintra, a Graphisoft 1,5 százalékkal 2199 forintra drágult. A kevés leértékelődő részvény egyikeként egy százalékkal gyengült a Synergon. A kárpótlási jegyek - melyeket föl lehet használni a Mol-jegyzés során - 73 millió forintos forgalom mellett négy százalékkal 1669 forintra erősödtek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!