Budapesten fél szemmel mindenki Amerika felé figyelt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,27 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 39 466,35 ponton zárt csütörtökön.
K. Kiss Gergely, 2019. október 10. csütörtök, 19:34
Fotó: Getty Images

A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy a piacokat leginkább az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások mozgatják. A hírek szerint állítólag az Egyesült Államok is hajlandó lenne részmegállapodásra a kínai féllel. A piaci vélekedések szerint azonban a részmegállapodás nem jelent tartós pozitívumot a piacok számára - fejtette ki a vezető üzletkötő. Hozzátette: ha semmilyen megállapodás nem születik, az sokkal nagyobb negatívum lenne.

Európában azon papírok esetében, amelyek az elmúlt időszakban nagyobbat estek, mint például a bank- és az autóipari részvények -, kisebb visszapattanás látható, annak reményében, hogy valamilyen megállapodásra sor kerül az amerikai-kínai tárgyalásokon - mondta.

A magyar piaccal kapcsolatban kiemelte a Richtert, amelynek árfolyama a korábbi szintjei alá csökkent, 4730 forinton is járt - nem is annyira kicsi forgalom mellett -, nagyon közel kerülve 4700 forintos technikai szinthez.

A devizapiacon a dollár elkezdett gyengülni az októberre és novemberre várt kamatcsökkentések miatt, ami a magyar fizetőeszközt is segítette. A forint az euróval szemben visszatért a 333-as szint alá. Ahhoz képest, hogy a napot 334-gyel nyitotta, a különbség elég jelentős - mutatott rá Baráth Tibor.

A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2828 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,71 százalékkal 12 530 forintra esett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,23 százalékkal 445 forintra erősödött, forgalma 248,4 millió forint volt.

A Richter-papírok 14 forinttal, 0,29 százalékkal 4740 forintra gyengültek, forgalmuk 906,8 millió forintot ért el.

A BUMIX 4007,15 ponton zárt csütörtökön, ez 74,56 pontos, 1,90 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK