Sajnos igaznak bizonyultak azok az aggályok, amelyeket a BUX index február végi, orosz-ukrán háború miatti első zuhanását követő felpattanással kapcsolatban megfogalmaztunk. Az akkor 45 ezer fölé visszaugró indexértéket akkor Wall Street-i mondással magasra pattanó döglött macskának tituláltuk, s ez utólag igazolódott is. A vezető index azóta 37 500 pont alatt újabb lokális mélypontot ütött, s a technikai elemzés szabályai szerint elvileg annak a nagyobb az esélye jelenleg, hogy akár ennél is mélyebbre juthat középtávon.

Az index grafikonján az emelkedő mélypontok és csúcsok sorozata, tehát az emelkedő trend a valamivel 47 ezer pont alatt húzódó támasz szint letörésével ért véget. Mivel a zuhanás meredek volt, ezért az index grafikonján csak nagyon magas érték mellett hagyott maga mögött olyan csúcsot, amelynek áttörése a pozitív trendfordulót jelenthetné (konkrétan 53 800 pontnál). Így ha valaki a pozitív trendfordulóra vár, érdemes más, nem ennyire megbízható jeleket keresnie. Ebből mindössze egy van.

 

BUX Index
forrás:stooq.com
Kép: Napi.hu, Lovas-Romváry András

Ez pedig az, hogy a kormány különadókról szóló bejelentését követő zuhanásban beállított mélypontra az index már magasabb oszcillátor értékekkel (a grafikonon mi a 30 napos RSI-t tüntettük fel) érkezett meg, mint a március eleji mélypontra.

Ez olyan divergencia, amely gyakran előfordul piaci mélypontok közelében, de máskor is, s ezért korai lenne ez alapján a trend fordultában reménykedni. Negatív viszont, hogy az indexnek egyelőre még a legmeredekebb csökkenő trendvonalát sem sikerült felfelé áttörnie.

Sőt, a rövid távú trendjét viszonylag jól jelző 50 napos mozgóátlag (a trend hossza alapján talán a 40 napos lenne az ideális) is egyelőre legyőzhetetlen akadálynak bizonyult. E felett egyébként a legfontosabb ellenállási szint a már korábban említett 47 ezer pont körüli sávnál húzódik, ezt egyszer már tesztelte is felfelé az index és le is fordult róla. Lefelé láthatóan a 37 800- 37 500 pont közötti tartományban épült ki egy támasz zóna, amelyet a mostani helyzetben a szabályok szerint lefelé próbálhat meg elhagyni majd az index.

Nagyon rossz bőrben az OTP részvény

Az OTP grafikonján szintúgy nem látni semmi bizakodásra okot adó jelet, azaz csak annyit, hogy a fent említett divergencia itt is jelentkezett. A részvény árfolyama időközben teljesítette az akkor 14 760 forintnál 11 600 forint környékére tett célárfolyamot, sőt ennél többet is tett. Új mélyebb mélypontra jutott a 430 forintnyi osztalék kifizetését követően 8500 forintnál, mindezt úgy, hogy egy alacsonyabb csúcsot is maga mögött hagyott 10 870 forintnál, osztalékkal korrigálva 10 440 forinton. Ez a szint jelenti tehát most a határt az emelkedő és a csökkenő trend között, azonban egy ennél jóval alacsonyabban, 9460 forintnál húzódó ellenállás is gátolhatja a papír emelkedését rövidebb távon.

OTP árfolyam
forrás:stooq.com
Kép: Napi.hu, Lovas-Romváry András

Ez a március eleji esésben elért mélypont, korrigálva az osztalék mértékével. Innen háromszor is megpattant az árfolyam korábban felfelé, egy nem túl szabályos csökkenő háromszöget alkotva, amelynek még a minimalista célárfolyamát sem teljesített az árfolyam, 8360 forinton, ezt jó eséllyel megnézheti még a részvény. Sőt, ami talán még ennél is aggasztóbb, ebből a háromszög szerű alakzatból még egy ennél is alacsonyabb célár is adódik 5700 forint magasságában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!