A kínai devizatartalékok esetleges átsúlyozásával kapcsolatos aggodalmak nyomán mind mélyebbre süllyedő amerikai fizetőeszköz, a százdolláros kurzussal kacérkodó olajár, valamint a General Motors soha nem látott, 39 milliárd dolláros harmadik negyedévi vesztesége pirosra festette szerdán a vezető New York-i részvényindexeket. A Dow Jones 2,64 százalékkal, 13 300 pontra, a Nasdaq 2,70 százalékkal 2748 pontra, az S&P-500 2,94 százalékkal, 1475 pontra zúgott vissza. A hangulaton az sem segített, hogy az USA nem mezőgazdasági szektorainak termelékenysége négy éve nem látott ütemben javult. A pénzügyi szektor képviselői a legnagyobb vesztesek közé iratkoztak fel, a befektetők ugyanis attól tartanak, hogy további veszteségeket hozhat a cégek számára a subprime-válság. A Washington Mutual előrejelzése szerint a lakáspiaci pangás 2008-ban is fennmarad, a hiteleken elszenvedett veszteségek emelkedni fognak, a jelzálogkölcsönzés pedig nyolcéves mélypontra esik vissza.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!