Iránykereséssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Varga Zoltán előrejelzése kiemeli: pénteken nem tudott visszakapaszkodni a 40 ezer pontos szint fölé a BUX index, mert délután visszaestek az árfolyamok.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 8330 forint közelében húzódik egy meghatározó támasz, míg fontosabb ellenállási szint 8750, majd 8882 forintnál van. A Mol grafikonján 2900 forintnál található támasz, míg 2965 forintnál az ellenállás. A Richternél a 6720 forintos támaszra, illetve a 7000-7080 forint között húzódó ellenállási tartományra érdemes figyelni. A Magyar Telekom hosszú ideje tartó csökkenése megtorpant, most 310-312 forintnál található támasz, és 324 forintnál rövid távú ellenállási szint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,80 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 39 331,33 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2912 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
 Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,38 százalékkal 8390 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,63 százalékkal 322 forintra erősödött, forgalma 144,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,61 százalékkal 6940 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!