Jól kezdődhet a nap Budapesten

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Dzindzisz Sztefan, 2019. január 31. csütörtök, 08:46
Fotó: Shutterstock

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a magyar piacon, miután szerdán este az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) meglehetősen óvatosan fogalmazott a kamatdöntő ülését követően, így a tengerentúli részvénypiacok jelentős emelkedéssel tudtak zárni - véli Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. Ugyanakkor az emelkedés tartóssága kérdéses lesz, az elemző szerint egy magasabb nyitást követően némi negatív korrekció jöhet.

Varga Zoltán a vezető részvényekről megjegyezte, hogy az OTP árfolyama csütörtökön vélhetően 11 500 forint felett kezdi majd a kereskedést, ha azonban a részvények árfolyama jelentősen gyengül a részvények ára a 11 100-11 200 forintos tartományba ereszkedhet tovább. A Mol jegyzése meghatározó ellenállási szint közelében mozog, legkésőbb a 3350 forintos érték közelében számít negatív korrekcióra. A Richter 5800 forint közelében "billeg", a Magyar Telekom árfolyama azonban folytathatja az emelkedést, és hamarosan megérkezhet a 475-480 forintos sávba - fogalmazott az elemző.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hogy emelkedéssel nyithat a BÉT, a nemzetközi részvénypiacokon uralkodó kedvező hangulat annak köszönhető, hogy szerdán a Fed kamatdöntő ülésén a testület nem változtatott az irányadó kamaton.

Az elemző szerint a befektetők csütörtökön elsősorban az eurózóna GDP adataira figyelnek majd, illetve vélhetően nyomon követik az Amerikai Egyesült Államok és a Kína közt zajló kereskedelmi tárgyalásokat is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 283,03 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 40 862,97 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3292 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,55 százalékkal 11 470 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 473 forintra nőtt, forgalma 378,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,60 százalékkal 5785 forintra esett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK