részvénypiac heti forgalma a négy kereskedési napon 24,67 milliárd forint volt az előző heti 34,12 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.

  • Hétfőn 1,59 százalékos emelkedéssel zárt a magyar tőzsde, a vezető részvények erősödtek. Alacsony, átlag alatti volt a forgalom, és vállalati hír sem érkezett.
  • Kedden 1,57 százalékkal emelkedett a BUX, európai összehasonlításban is jól teljesített, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek. Az emelkedés fő motorja a Richter volt, elsősorban amiatt a bejelentés miatt, amely szerint a vállalat 40 milliárd forint értékben fog a következő 12 hónapban saját részvényt visszavásárolni.
  • Szerdán a BUX 0,49 százalékos emelkedéssel zárt, felülteljesítette az európai indexeket, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. A Mol árfolyamát az igazgatóság osztalékjavaslata hajtotta felfelé, a részvényesek a tavalyi 300 forint után az idén rekordösszegű, 350 forintos osztalékra számíthatnak.
  • Csütörtökön is folytatódott a jó hangulat, miután az előző napokban visszatértek a vevők és emelkedtek az árfolyamok. A részvényindex 0,77 százalékkal emelkedett, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Richter nyitás előtt közzétette, hogy megkezdik a kedden bejelentett részvényvisszavásárlási programot, ez volt az oka a gyógyszerpapír nagyobb erősödésének.

A héten a Richter 8,12 százalékkal erősödött, a részvény 7920 forinton zárt csütörtökön, heti forgalma meghaladta a 6,4 milliárd forintot.

A Mol árfolyama 5,85 százalékkal emelkedett, csütörtökön a papír 2714 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma csaknem elérte a 6 milliárd forintot.

Az OTP 2,28 százalékkal erősödött a héten, csütörtökön 10 210 forinton zárt, heti forgalma 11,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott a héten, a papír záróára 400,5 forint volt csütörtökön, heti forgalma 472,5 millió forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3515,13 ponton zárt a héten, ami 41,46 ponttal, 1,19 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!