A fel-le cikázó BUX-index fél 1-kor éppen 0,21 százalékos pluszban volt, noha a Mol 0,49 százalékos mínuszra váltotta reggel még 1 százalék körüli nyereségét. Az OTP viszont már 1 százalék fölött erősödött, a Richter 0,41 százalékos, az MTelekom 0,11 százalékos pluszban volt. A forint kicsivel visszatért 270 fölé, a Fed-döntésig itt se várnak nagy mozgásokat. Az önkormányzati választások eredménye és a Jó reggelt, Magyarország! kezdeményezés is meg fogja mutatni, hogy az emberek nem támogatják a kiigazító csomagot - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a Nap-keltében. Szerinte a külföldi elemzők is rossznak tartják a csomagot. Az ország ma rosszabb helyzetben van, mint 2002-ben, amit súlyosbít, hogy nem vonták le a következtetéseket, hiszen az a három ember, aki a pénzügypolitikáért felelős volt - László Csaba, Draskovics Tibor és Veres János - továbbra is meghatározó jelentőségű - jelentette ki a frakcióvezető. Az előzetes adatok alapján a magyar ipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva júniusban 8,8, munkanaphatástól megtisztítva pedig 11,5 százalékkal nőtt. A termelés volumene az év első hat hónapjában 10 százalékkal nőtt év/év alapon. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanapokkal kiigazított ipari termelési index 1,8 százalékkal emelkedett. Köszönhetően a növekvő feldolgozóipari kibocsátásnak, illetve energia-előállításnak a vártnál jobban nőtt a szlovák ipari termelés júniusban. A 11,9 százalékos év/éves ütem fél százalékponttal jobb a májusi adatnál és ugyanennyivel haladja meg az elemzői várakozásokat is. Pörög az autógyártás: júniusban 16,9 százalékkal állítottak elő több autót Szlovákiában mint 2005 júniusában. Ez a Dow Jones hírügynökség értesülése szerint még nem a Hyundai-Kia megaberuházásának tudható be, hanem a pozsonyi Volkswagen-gyár növekvő kibocsátásának eredménye. Meglepetésre visszaesett júniusban a német ipari termelés, a lassulás egyaránt érintette az építőipart, illetve a feldolgozóipart. Májushoz képest 0,4 százalékkal csökkent júniusban az ipari termelés - derül ki a német gazdasági minisztérium most közzétett adataiból - , részben elkoptatva az előző hónap 1,5 százalékos növekedését; a Bloomberg által megkérdezett elemzők 0,3 százalékos bővülést vártak. Év/év alapon szezonális kiigazítással 4,6 százalékkal bővült a német ipar a focivébé hónapjában, de kiigazítás nélkül 2,1 százalékkal csökkent, mert idén júniusban kevesebb munkanap volt. A gazdasági minisztérium ugyanakkor megerősítette a májusi növekedési adatot és közölte, hogy a megrendelések alakulása a következő hónapokban az ipari termelés dinamikus bővülését vetíti előre. Amerikai kongresszusi képviselők beszüntetnék a legnagyobbnál is nagyobb importkedvezmények nyújtását. Előfordulhat, hogy a világkereskedelmi tárgyalások kudarca nyomán az Egyesült Államok nem újítja meg az úgynevezett Generalised System of Preferences (GSP) keretében fejlődő országoknak adott kedvezményeket, azaz a legnagyobb kedvezmény elvét is felülmúló importtámogatásokat. A jelenleg egyebek közt Dél-Afrikát, Indiát, Brazíliát, Romániát, Horvátországot is érintő, 32 éves múltra visszatekintő rendszerben több ezer termék importvámját engedik el. A néhány éve még Magyarországra is kiterjedő rendszer működését időről időre meg kell hosszabbítania a kongresszusnak, ám több képviselő is úgy véli, hogy a WTO-tárgyalások kudarcáért az olyan nagy és nem mellesleg GSP-kedvezményezett fejlődő országok a felelősek, mint India és Brazília, amelyek nem voltak hajlandóak megnyitni piacaikat a külföldi iparcikkek előtt. Kétszeresére ugrott a generikus gyógyszereket forgalmazó izraeli Teva gyógyszergyár profitja a második negyedévben az egy évvel korábbi adathoz képest. A nettó eredmény 241,2 millió dollárról 488,4 millióra nőtt, alaposan felülmúlva a 367 milliós elemzői várakozásokat is. Az elemzőket meglepte az elsősorban az Egyesült Államok piacára koncentráló - Magyarországon a debreceni Biogal és a gödöllői Human tulajdonosaként 1993 óta jelen lévő - cég kiugró teljesítménye. Véleményük szerint az említett két gyógyszer mellett a Teva abból is profitált, hogy lassabban csökkentek korábban piacra vitt készítményeinek árai, illetve hogy kezdi éreztetni áldásos hatásait a miami Ivax Corp. gyógyszergyár januári felvásárlása. Az előző havinál nagyobb, a vártnál azonban kisebb lett a cseh áremelkedés júliusi üteme. A hatodik hónapban év/év alapon 2,9 százalékos inflációról számolt be a cseh statisztikai hivatal, egy hónappal korábban ez 2,8 százalékos volt, ám az elemzői várakozások 3 százalékot mutattak. A növekedést alapvetően az élelmiszerek árai húzták, ezek éves szinten - a nem alkoholos italokkal együtt - 2,4 százalékkal nőttek, ám a kenyér 18, a krumpli pedig 55,8 százalékkal lett drágább. A drágulás ellen hatottak a ruházati és a lábbeli termékek árai. Hó/hó alapon 0,4 százalékkal emelkedtek az árak.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!