Csak a Richter tudott talpon maradni

Alacsony forgalom mellett szűk sávban rángatták fel-le a magyar tőzsdét kedden. A BUX végül 11 719 ponton zárt, ami 0,1 százalékos mínuszt jelentett.
NAPI Online, 2009. február 3. kedd, 16:44
Fotó:

A vezető papírok reggel felfelé próbáltak meg kitörni, de ezt az Európából érkező rossz makro adatok miatt meghiúsították. A gyors szakadást követően lassú talpraállás következett, de az igazi emelkedést a várakozásoknál jobb amerikai lakásértékesítési adatok sem hozták el.

A vezető papírok közül hétfőhöz hasonlóan a Richter teljesített a legjobban, a gyógyszerrészvény 1,5 százalékkal 28 000 forintig emelkedett, úgy hogy napközben 27 400 forint alá is benézett a papír. A szektortárs Egis még ennél jobban teljesített, 2,2 százalékos emelkedése 12 215 forintos utolsó árat jelentett.

Az OTP, amely a nap elején a 2400 forintos szint áttörésével is megpróbálkozott, a nap végére 1,7 százalékkal 2320 forintig csúszott vissza, annak ellenére, hogy megjelent tavaly nyereséges volt az ukrán leánybankja. Nem teljesített jól a magyar tőzsde másik bankrészvénye sem, az FHB 3 százalékkal 610 forintig csúszott le.

A Mol 0,6 százalékkal 9590 forintig esett, az olajrészvénynél így egyelőre egynapos emelkedést hozott a kedvező INA bejelentés.

A Magyar Telekom tovább folytatta lefelé tartó korrekcióját, az árfolyam kedden 568 forinton zárt ami 0,4 százalékos mínuszt jelentett.

A kisebb papírok közül ternddel szemben tudott erősödni az Émász, amely 2,5 százalékkal 24 300 forintig drágult. A Fotex is drágult 309 forintos utolsó értéke 1 forinttal lett magasabb a hétfői zárásnál. Újra 700 forint alatt zárt viszont a Rába, amelynek 690 forintos kötésára 1,7 százalékos esést jelentett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK