A kivitelező székhelye szerint számba véve az építőipar termelés csaknem minden megyében emelkedett. A legnagyobb mértékű, 50 százalékot meghaladó növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, de a Bács-Kiskun, a Pest és a Baranya megyei szervezetek is jelentősen (34,3, 21,7, illetve 20,8 százalékkal) növelték termelésüket. A budapesti székhelyű vállalkozások termelése 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Kismértékben csökkent a Fejér, a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Veszprém megyei szervezetek termelése. Az építőipari vállalkozások 2001-ben az előző évivel közel azonos volumenű új szerződést kötöttek. Ezen belül az épületek építésére megkötött szerződések volumene 20 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké - az úthálózat fejlesztésére még 2000-ben kötött szerződések miatt - 18 százalékkal csökkent. Az építőipari költségalapon számított árai 10,1 százalékkal emelkedtek, valamivel lassabban az előző évinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!