Az első lépésben a cég 256 ezer darab ezer forint névértékű részvényét vezetik be - a cég méretét figyelembe véve vélhetően a B kategóriába - új részvények kibocsátása nem lesz - mondta a cég első embere. Így elsősorban reklám értéke lesz a társaság számára a tőzsdére lépésnek, amellett, hogy ezután a kisebb részvényesek már szabadon kereskedhetnek a részvénnyel. A 71 százalékos tulajdonrésszel rendelkező elnök nem akar eladni részvényeiből. Azt, hogy milyen áron vezetik be a tőzsdére a részvényt még nem lehet tudni, jelenleg ugyanis nem eldöntött, hogy úgynevezett technikai árazással viszik a részvényeket a tőzsdére, vagy a piacra bízzák az árazást. Kincs a Napi Gazdaságnak elmondta: óvatosak a tőzsdére menetellel, hiszen új terepre merészkednek, ugyanakkor akár fél éven belül részvénykibocsátás is lehetséges. A társaság ugyanis külföldön szeretne terjeszkedni, mivel a válságban sok olyan biztonsági cég van amely komoly anyagi gondokkal küszködik, így jó felvásárlási célpontot jelenthet a számukra.Az Őrmester Zrt. anyavállalati szinten a tavalyi évben 1,6 milliárd forint árbevételt ért el, ami 4 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Ugyanakkor a leányvállalatokkal, és az alvállalkozókkal együtt 3 milliárdra növekvő árbevétel már kisebb bővülést jelentett - mondta lapunknak Kincs. Az árbevétel döntő többségét, mintegy 85 százalékát a vagyonőri feladatokból szerzi meg a cég, ugyanakkor foglalkoznak távfelügyelettel, magánnyomozással, illetve saját innovációs GPS alapú telefonjuk forgalmazásával is, ami Kincs szerint egyedülálló a világban.Az anyavállalat profitja ugyanakkor a tavalyi évben 70 százalékkal esett vissza, ami mintegy 19 millió forintot jelentett. Az üzemi nyereség ennél kisebb mértékben 36 százalékkal csökkent 45,8 millió forintra, így a nettó profit visszaesésében nagy szerepet játszott a pénzügyi műveletek veszteségének a megduplázódása. Kincs a Napinak elmondta nagy növekedésre az idén sem számítanak sem az árbevétel, sem a nyereség szintjén. (További részletek a Napi Gazdaság keddi számában.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!