DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ

Az euró gyengélkedik, de az európai tőzsdék nem. A közös valuta árfolyama 0,8784 dollárra esett, mert az amúgy is gyengélkedő pénzt mélybe taszította egy elemzés, amely szerint a német gazdasági növekedés idén nem éri el a 0,7 százalékot sem. A reggel még együtt emelkedő londoni, frankfurti és párizsi tőzsdékről az ebédszünetben levált a Footsie, mert az angol jegybank igen borúlátóan nyilatkozott a brit gazdaság kilátásiról. Így most a CAC és a Dax 0,7, illetve 0,8 százalékos erősödést mutat, a Footsie pedig 0,5 százalékkal kullog utánuk.
Máté Dániel, 2001. november 14. szerda, 13:19
Fotó:

Az OPEC közgyűlése nem valami fényesen indul, a Brent hordója ma 1,2 dollárral esve ismét 20 dollár alá, sőt 19,5 dollárra esett. Az amerikai futures indexek emelkednek, a DJIA 0,4, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos emelkedést mutat.
Egy órakor a Bux 166 pontos pluszt mutatott, és 7127 ponton állt. Legjobban az áramszolgáltatók papírjai emelkedtek, az Émász 5, a Édász 7 százalékkal erősödött. A nagy cégek közül a Mol viszi a prímet 4,6 százalékos erősödéssel, de jól megy a Matáv is 3,8 százalékkal. Ehhez képest eltörpül a jó gyorsjelentéssel előrukkoló OTP 2,3 százalékos árfolyam emelkedése, a Richter fél százalékos erősödése meg már szinte semmi. A gyenge gyorsjelentést közzétevő NABI árfolyam érdekes módón 3 százalékkal erősödik. Ugyanez a bravúr nem sikerül a BorsodChemnek, a vegyipari részvény 4 százalékot veszített értékéből.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK