A vártnál gyengébb magyar makroadatok láttak ma napvilágot. Az idei második negyedévben a KSH előzetes adatai szerint a GDP volumene 3,1 százalékkal nőtt, miközben a NAPI-konszenzus 3,35 százalék volt. A beruházások 5,1 százalékkal nőttek a második három hónapban. Az MNB előzetes adatai szerint júliusban 173 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg, miközben a NAPI Gazdaság elemzői konszenzusában 109 milliós prognózis szerepelt. Az államháztartás nyolchavi hiánya ugyan 656 milliárd forint, ám az alrendszerek deficitje eltér a hétfőn közölttől - korrigált a Pénzügyminisztérium. A nemzetgazdasági bruttó átlagot tavaly havi 13 ezer forinttal haladta meg a költségvetési szerveknél teljes munkaidőben foglalkoztatott 262 ezer ember keresete. Ez elsősorban a köztisztviselői életpályaprogram tavaly év közepi bevezetésének tudható be. Az adatok szerint jelentősen emelkedett a miniszterelnöki juttatások összege, a Legfelsőbb Bíróság elnöke viszont laposabb pénztárcával térhetett haza. Az agrártárca 2,7 milliárd forint támogatást nyújt az almaágazat számára - jelentette be Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára mai sajtótájékoztatóján. A forrást a jövő évi költségvetésből visszamenőlegesen biztosítják. Az amerikai ISM beszerzési menedzserindexe augusztusban 50,5 lett, ami megegyezik az előző havi szinttel, ám elmarad az elvárt 51,8-as szinttől. Júliusban havi összevetésben stagnált mind az eurózóna, mind pedig a 15 tagú Európai Unió termelői árszínvonala, éves szinten pedig 0,6 százalékos csökkenés történt a júniusi, 1,1, illetve 1 százalékos visszaesés után. Elemzők szerint a vártnál kevésbé csökkenő termelői árak némi optimizmusra adhatnak okot, hiszen inflációs nyomásról továbbra sincs szó, miközben a termelők árérvényesítési képessége a korábbiaknál kevésbé gyenge. Meglepően kedvező fogadtatásra talált Görögországban a legnagyobb fogyasztóvédelmi csoport, az Inka bojkottfelhívása. A fogyasztóvédők az euró bevezetése miatti áremelkedés elleni tiltakozásul arra szólították fel a lakosságot, hogy ma ne vásároljon semmit, sőt, ne is telefonáljon. Az Inka adatai szerint a kora reggeli órákban a szokásoshoz képest 85 százalékkal zuhant a kiskereskedelmi forgalom, s a közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a görög fogyasztók akár 75 százaléka is részt vehet a bojkottban. Az Inka szerint az euró bevezetése a kerekítési praktikák révén idáig 10 százalékkal növelte a fogyasztói árakat. Ami a külföldi vállalati híreket illeti: komoly veszteséget szenvedtek el a mai kereskedésben a Deutsche Telekom papírjai: a befektetők főként az adósságcsökkentési tervek miatt aggódnak, miközben az általános tőzsdei hangulatra a makrogazdasági helyzettel kapcsolatos félelmek nyomják rá bélyegüket. A társaság papírjának árfolyama eddig mintegy 6 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Várhatólag mintegy 4000 fővel csökkenti az alkalmazottak létszámát az IBM, miután befejezi a PricewaterhouseCoopers LLC általa felvásárolt tanácsadó ágazatának beolvasztását szervezetébe.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!