A nap nyertesei a kínai részvénypiacok voltak pénteken. A hongkongi Hang Seng és a Shanghai Composite Index is egy százalékon felüli emelkedéssel zárta a kereskedést, mindkét index 1,3 százalékot tett hozzá előző napi záró értékéhez. A kínai lendület Koreába is átgyűrűzött, a szöuli Kospi 0,4 százalékos pluszban zárt. A japán börzék kicsit visszafogottabbak voltak, hiszen a hétvégén választások lesznek a távol-keleti országban - a Nikkei így is tudott 0,4 százalékpontot emelkedni, de a Topix például 0,1 százalékot süllyedt az óvatos befektetői hangulat miatt. A részvények közül érdemes kiemelni a kínai óriásvállalatok papírjait, ezek ugyanis meggyőző növekedést produkáltak a pénteki kereskedési napon. A Bank of China papírjai 1,7, az Aluminium Corp of China 3, a China Construction Bank pedig 2,1 százalékot emelkedett miután Pekingben az üzleti hangulatindex emelkedéséről számoltak be. A nap vesztese az Inpex japán elektronikai vállalat volt, amelynek részvényei több mint 9 százalékkal előző napi záróáruk alá estek vissza azt követően, hogy a cég vezetése közölte: tevékenysége bővítése érdekében tőkeemelésre szorul. Az Inpex mélyrepüléséből a többi elektronikai cég profitálhatott, a Sony részvényei 4,4, a Hitachi papírjai 2,4 százalékkal emelkedtek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!