Jelentősen, 63 százalékkal emelkedne a BUX index értéke a mostani 12 300 pont körüli szintről, ha minden egyes indexpapír elérné azt az árfolyamot, amelyet az elemzők reálisnak tartanak. A NAPI által megkérdezett elemzők átlagosan 6365 forintra teszik az OTP részvények 12 havi célárfolyamát, vagy más néven fair értékét, a Molnál 17 451 forint, a Magyar Telekomnál 833 forint ez a kurzus.

Az első ránézésre durva áremelkedést valószínűsítő előrejelzések nem is annyira irreálisak, ha feltesszük, hogy teljesülnek az elemzők profitelőrejelzései és az állampapírpiaci folyamatok is a most vártnak megfelelően alakulnak.

A harmadik negyedéves jelentések után felülvizsgált profitvárakozások szerint a BUX index átlagos részvényenkénti eredménye - ha az index pontjait forintnak vesszük - 1378 forintra nőhet a tavalyi 1348 forintról, míg a 2009-es eredmény pedig 1445 forint lehet. Persze ha például az OTP esetében egy elég pesszimista forgatókönyvet veszünk, és jövőre a részvényenkénti eredmény feleződésével számolunk, még akkor sem nevezhető drágának a BUX index. Ekkor ugyanis a jövő évre várt profitokkal számolt átlagos BUX P/E 8,5 körüli értékről valamivel 9 fölé emelkedne, az átlagos részvényenkénti eredmény viszont 1350 forintig esne.

A mostani várakozásokból számolt 8,9-es idei és 8,5-ös átlagos P/E alacsonynak nevezhető, hiszen egy hüvelykujjszabály szerint a részvénypiaci P/E nagyjából a kockázatmentes (adott devizában) hozam reciprokával ("állampapírok P/E"-je) kellene hogy megegyezzen. Amennyiben helyesek az elemzői várakozások, akkor a 10 százalék körüli kockázatmentes hozamhoz most nagyjából a mostaninál 10 százalékkal magasabbb BUX érték dukálna. Az index mostani állapota ugyanis inkább a 11 százalékos jegybanki alapkamatot, semmint a piaci hozamokat tükrözi. A futures hozamok alapján jövő novemberre a mostaninál nagyjából 250-300 bázsiponttal alacsonyabb állampapír hozamokat vár a piac, ekkora hozamcsökkenés pedig gond nélkül indukálhatna egy legalább 30-40 százalékos indexemelkedést.

A fő kérdés természetesen az, hogy az elemzői várakozások a tőzsdei cégek eredményére nem túl optimista-e még mindig, illetve valóban megtörténik-e egy, a berazottnak megfelelő hozamcsökkenés az állampapírpiacon. Erre azonban semmilyen garancia nincsen, hiszen nem csak a Budapesti Értéktőzsdén, de a világ nagyobb piacain is egy éve a medvék legnagyobb érve az, hogy túl magasak a profitvárakozások, s ezért még mindig nem elég olcsóak a részvénypiacok. Ismerjük el, eddig igazuk volt. A kockázatok mértékét pedig leginkább az az elemző jelzi, aki kérésünkre nem szerett volna profitelőrejelzésekbe bocsátkozni. Nálunk nem policy mindig felülvizsgálni az eredményelőrejelzéseket, s a jelenlegi, teljesen bizonytalan környezetben gyakorlatilag lehetetlen pontos, valamennyire is megbízható előrejelzéseket adni - mondta.

A többség ajánlásai ennek ellenére a hivatali optimizmust tükrözik, az öt fokozatú skálán, ahol az ötös a vételi, az egyes az eladási ajánlást jelenti, a blue chipek mindegyik 4 feletti átlagos minősítést kapott.


QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!