Egyre több a furcsaság a piacokon

Az előző két évben nagyon nem jött be a régi tőzsdei (ki)szállóige, a "sell in may and go away". Talán most? Erről kérdeztünk alapkezelőket.
Molnár Gergely, 2011. május 4. szerda, 09:58

Az elmúlt időszakban egyetlen erős trend volt, a dollárgyengülés, mindent ez határoztott meg, így a részvénypiacok emelkedését is. Most ez változóban van, ugyan nem látjuk még hogy mennyire súlyos a infláció, de a növekedésre kezd már lassítólag hatni. Mivel a részvénypiac előrejelző indikátorként működik, ha a növekedési ütem lassulása bekövetkezik, azt a részvények már előre le fogják reagálni, vagyis - ha nem is lesz összeomlás - új csúcsok már nem várhatók - vélekedett Loncsák András az Aegon Alapkezelő részvényportfólió menedzsere.

Ami egyáltalán lokális csúcsra tudott menni, mint az S&P-500, az a dollár miatt volt. A fejlődő piacokról év elején sok pénz kiáramlott, de mostanra elég sok vissza is ment, viszont ezeknél is korlátozott a további jó teljesítmény, mivel az infláció és a nyersanyagáraknak való kitettség miatt a lassulásnak nagyobb a kockázata.

A magyar piac nem fog jelentősen elválni a nemzetközi trendektől. A Széll Kálmán terv pozitív hatása továbbra is tart, a magas nyersanyagárak viszont nem tesznek jót a piacunknak. Pozitívum viszont, hogy a német gazdaság teljesít a legjobban Európában, ami magával húzza a három közép-európai országot. Magyarország korábbi negatív megítélése lecsökkent, de nem csapott át hurráoptimizmusba. Így egyre inkább az egyedi sztorikra koncentrálhatnak a befektetők.

A Mol árfolyama az olaj mozgásával és az észak-afrikai hírekkel mutathat korrelációt, a Richter és Egis szabályozói sztori, ahol már nagyon sok negatívum beépült az árakba, így korlátos lehet a további esés. Ugyanakkor elég nagy finanszírozási igényt fogalmaznak meg a szektorral kapcsolatban, így akár további meglepetés is lehet.

Az OTP nem drága régiós összehasonlításban, és ha a gazdaság beindul, a nem teljesítő hitelekre képzett céltartalékból lehet visszaírni. IIyenkor, válság után, ez segítheti legjobban az eredménynövekelést.

Loncsák öszességében úgy véli, eseménytelen nyárra lehet fölkészülni, a piacok egy tízszázalékos sávon belül oldalazhatnak a következő hónapokban. Egyre inkább elbizonytalanodtak a növekedési várakozások, miközben még mindig nagyon sokan optimisták, főleg a vállalati értékeltség oldaláról. Így lehet, hogy idén bejön a "sell in May" effektus. "Nem hiszek a nagy esésben, de érdemes lehet profitokat realizálni, visszavonulni, és majd ha tisztább irány lesz, akkor visszatérni a piacra" - fogalmazott Loncsák.

Egyre több a furcsa jelenség

Elek Péter a Dialóg Alapkezelő befektetési igazgatója szerint is érdemes lehet profitot realizálni, és nem csak statisztikai alapon. Persze, mivel két éve nem jön be a "sell in May", ezért egyre nagyobb a valószínűsége, hogy most tényleg érdemes kiszállni. De emellett most egyre több a furcsa jelenség a piacon.

Miközben az S&P lépeget fölfelé, az amerikai és német kötvények ára emelkedik, a svájci frank és a jen erősödik, ami azt mutatja, hogy a "smart money" keresi a biztonságot.

 

Az arany is akkor szokott fölmenni, amikor a pénzpiacokban meginog a bizalom. Figyelmeztető jel, ami az ezüst piacán történt, előbb-utóbb ez vár az olajra, és a többi commodityre, ami összenépi játék lett - figyelmeztetett a szakértő.

A magyar piacon Elek a Molban és a TVK-ban lát fantáziát. Fundamentálisan jó történetek ezek, bár a Molra egy nagyobb olaj esés, a TVK-ra pedig az indexkövető alapok folytatódó eladásai gyakorolhatnak nyomást. Az alapkezelő véleménye szerint mind a magyar, mind a nemzetközi piacokon érdemes lehet realizálni, egy esés benne van a levegőben.

Nincs ez másként a dollárral sem: az eurusd-ben az 1,50-es szintet érdemes lehet dollár longra kihasználni, hiszen "már csak a taxisofőrnek nincs euró longja dollárral szemben", vagyis mindenki egy irányban áll.

Hiba lenne most kiszállni

Bár népszerű szállóige a "sell in May and go away", idén nem tartja indokoltnak a piacról való kivonulást Pálinkás Ervin a Pioneer Alapkezelő részvény portfólió menedzsere. Egyrészt azért, mert az alapkezelők egyáltalán nem dőlhetnek hátra nyugodtan zsebre rakva a profitot, mivel idén nem volt akkora emelkedés, ami erre lehetőséget adna.

Másrészt véleménye szerint a piacokat a közelmúltban már érték olyan megrázkódtatások, így a japán földrengés és az észak-afrikai mozgalmak, amelyekre eshettek volna az árfolyamok, ha akarnak. Jelenleg nem látható olyan veszélyforrás, ami miatt jelentősebb esésre kellene felkészülni.

A szakember szerint a vállalatok és a kormányok is nagyon aktívan dolgoznak helyzetük javításán: az eredményesség növelésén illetve az államadósság csökkentésén. Emellett hiába riogatnak az infláció elszabadulásával, egyelőre ez sem öltött olyan méreteket, ami a növekedést veszélyeztetné.

Igaz, a piacon jelen van a félelem attól, hogy az ezüst zuhanása általános árupiaci eladási hullámba torkollik majd - mivel az elmúlt időszakban rengeteg pénz áramlott ebbe a szektorba - az itt kiépült spekulatív vételi pozíciók zárása pedig a többi piacon is eladási hullámot generálhat. Ugyanakkor a terrorizmus elleni eredmények illetve a kedvező vállalati gyorsjelentések megnyugvást is hozhatnak a piacokra. Az utóbbi kérdéskör a legközelebbi jövőben várhatóan eldől.

Pálinkás szerint kevés egyértelmű trend azonosítható, nagyon kell figyelni a mozgásokat, a visszafogott optimizmust tartja jelenleg a legigazolhatóbb stratégiának. Könnyen lehet, hogy a lehetőségek éppen nyáron érkeznek, így kár lenne most elhagyni a piacokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

CapMatifou, 2011.05.04 17:12

Negyedik napja dúl a nemesfém papírháború. A valódik kínálati és keresleti viszonyok nemsokára helyreteszik az árakat.
Paper silver war intensifies
http://harveyorgan.blogspot.com/2011/05/paper-silver-war-intensifies.html
The Paper Silver Manipulation Game at all time Highs
http://www.youtube.com/watch?v=u9LcKcXpCDE
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2011.05.04 11:08

Bocs de két éve és tavaly is bejött a sell in May, mert juniusban esés - stagnálás volt..
két éve julius közepétől indult az emelkedés tehát valamikor augusztusban volt értelme reálisan beszállni az emelkedő trendbe tavaly meg szeptembertől.
Érthetöbben hiába van emelkedő trend ha nyáron ebből sávozás, meg ide-oda ugrálás - bohóckodás megy - keresni akkor lehet ha a rövid és a hosszabb távu trend is trend ez meg májusban jellemzően véget ér és szeptemberben indul... ettől még lehet nyáron daytradelni, de nem érdemes hosszú távú poziciókban üldögélni (Augusztusban érdemes belevenni a dolgokba ), mindez persze csak olyan ökölszabály
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html