Egyre többen vesznek Mercedest

Szépen húzott a Mercedes szekere.
Deák Bálint, 2013. február 7. csütörtök, 09:35
Fotó: Napi.hu

Teljesen eltérő elemzések jelentek meg a különböző elemzői konszezusok alapján a Daimler csütörtökön közölt gyorsjelentéséről. Az árfolyam azonban 2 százalékos pluszban nyitott, így a piac pozitívan fogadta, hogy a társaság 29,8 milliárd eurós árbevétel mellett 2,32 milliárdos operatív eredmény ért el a tavalyi negyedik negyedévben. Mindez azt jelentette, hogy a Mercedes gépkocsikat gyártó cég kezd kimászni a gödörből árbevétele ugyanis 2,6, üzemi eredménye 6,7, míg egy részvényre jutó eredménye (EPS) 11,2 százalékkal lett magasabb a bázisnál. Az idei évre ugyanakkor a tavalyihoz hasonló, 8 milliárd körüli operatív profitot várnak. Az idén stagnáló európai autópiacot várnak, miközben Kína és az USA tovább nőhet.

Jó hír viszont, hogy a gyorsjelentés szerint marad az osztalék részvényenként 2,2 euró.

A 2013-as és a 2014-es évben együtt 10,8 milliárd eurót akarnak kutatás és fejlesztésre fordítani. A vállalat 2020-ig 13 új modellel tervezi növelni jelenlegi választékát. A jövő évben főként a második félévben várnak növekedést az iparágtól. A társaság azonban jelezte, hogy az idén nem vár profitnövekedést. Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója szerint a vállalat eredményességét tekintve várhatóan az első negyedév lesz a leggyengébb az idén, s csak az első félévi stagnálás után, a második félévben várható kedvező fordulat.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK