Erre senki sem számított: kiüthetik a világ tőzsdéit

Mínuszba fordultak az ázsiai kereskedésben pénteken a határidős New York-i tőzsdeindexek, miután az Amazon és az Alphabet egyaránt csalódást keltett harmadik negyedéves gyorsjelentésével.
Dzindzisz Sztefan, 2018. október 26. péntek, 08:11
Fotó: Shutterstock

A világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata, az Amazon árfolyama 9 százalékkal esett a tőzsdezárás utáni elektronikus kereskedésben a vegyes eredményeket tartalmazó vállalati beszámoló hatására. Jóllehet a technológiai óriáscég részvényenkénti 5,75 dolláros nyeresége jóval meghaladta a 3,14 dolláros várakozásokat, az 56,58 milliárd dolláros árbevétel nem érte el az elemzők által remélt 57,10 milliárd dollárt.

Az Amazon negyedik negyedéves bevételi előrejelzése is gyengébbnek bizonyult a Wall Street számításainál: a kulcsfontosságú ünnepi szezont is tartalmazó október-decemberi időszakra a vállalat 66,5 milliárd és 72,5 milliárd dollár közötti bevételt vár, míg elemzők 73,89 milliárd dollárra számítottak.

A Google és a YouTube anyavállalata, az Alphabet amerikai technológiai cég közel 5 százalékot veszített értékéből, miután a tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentésében - az Amazonhoz hasonlóan - a vártnál kisebb bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereségről adott számot. Az Alphabet 33,74 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 13,06 dolláros nyereséget termelt július-szeptemberben, míg elemzők 34,04 milliárd, illetve 10,42 dollárt vártak.

Az AK Steel amerikai acélipari vállalat árfolyama több mint 15 százalékkal zuhant, mert sem nyeresége, sem bevétele nem érte el az elemzői várakozások szintjét. A vállalat részvényenként 21 cent nyereséget ért el, de az elemzők 23 centre számítottak. Az árbevétel 1,74 milliárd dollárra rúgott, ám a Wall Street 1,81 milliárd dollárt várt el.

Az Intel amerikai mikroprocesszor- és csipgyártó árfolyama viszont több mint 6 százalékkal ugrott meg a vártnál jobb eredménybeszámoló hatására. A vállalat 19,16 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 1,4 dolláros nyereséget ért el, ami jóval meghaladja az elemzők által várt 18,11 milliárd, illetve 1,15 dollárt. A negyedik negyedéves előrejelzés ugyancsak erősebb annál, mint amire a befektetők számítottak.

A világ vezető online utazási vállalata, az Expedia 9 százalékkal drágult, mivel nyeresége meghaladta a vártat. A vállalat részvényenkénti profitja 3,65 dollárra rúgott, jóval meghaladta az elemzők által várt 3,12 dollárt. Harmadik negyedéves árbevétele 3,28 milliárd dollárt tett ki, ami viszont kevesebb a 3,3 milliárd dolláros várakozásoknál.

Csütörtökön éppen a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek köszönhetően jelentősen emelkedtek a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,63 százalékos, az S&P 500-as index 1,86 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,95 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Péntek reggel a határidős jegyzésekben a Dow Jones 0,68 százalékos, az S&P 500-as index 0,78 százalékos, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,18 százalékos mínuszban állt.

Fotó forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK