A részvénypiac forgalma 8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, az OTP húzta fel a BUX-indexet, ráadásul a teljes részvénypiaci forgalom több mint 50 százaléka is a bankpapírhoz köthető.

A vevők délután érkeztek meg a Richter és az OTP piacára, de a másik két vezető részvény – MolMagyar Telekom – árfolyama is emelkedett.

Árokszállási az OTP erősödését részben azzal magyarázta, hogy a bank gyorsjelentése a jövő héten fog megjelenni, az erre vonatkozó elemzői várakozások pedig eléggé optimisták. Ezen felül rámutatott, hogy a régióban a többi bank (például az Erste, a Raiffeisen) árfolyama esik, az OTP-t, mint egy jó fundamentumokkal rendelkező régiós bankot, viszont megtalálták a befektetők.

A magyar piacon jó hangulat uralkodott, ami az elemző szerint azért meglepő, mert a nemzetközi részvénypiaci hangulat vegyesen alakult.

 

  • A Mol 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2792 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,48 százalékkal 13 000 forintra nőtt, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,08 százalékkal 423 forintra emelkedett, forgalma 147,7 millió forint volt.
  • Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,62 százalékkal 8935 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

 

BUMIX 3991,82 ponton zárt kedden, ez 18,08 pontos, 0,45 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!